Minden fórumon keresik a tanárokat az iskolák, akik pedig vannak, ingyen helyettesítenek. Aki beteg, az sem mer otthon maradni.
Csak a Közigállás portálon több mint 600 találatot dob fel a hirdetési oldal tanár szóra rákeresve, van olyan helyzetben lévő intézmény, ahová "bármilyen szakos" tanár jelentkezését várják. A Klebelsberg Központ elnöke, Solti Péter azt mondta, „a tankerületi központok megoldották, hogy minden diák megkapja a szükséges szakos ellátást (…) ott, ahol valamelyik szakon tanárhiány volt, áttanítással, fizetett túlmunka elrendelésével lehet orvosolni a helyzetet addig, amíg nem sikerül betölteni az állásokat."
Zoom
(Forrás: Pápai Gábor)
Az Eduline-nak nyilatkozó pedagógusok szerint azonban szó sincs „fizetett túlmunkáról”, erre jogszabály sem kötelezi a tankerületeket. Egy korábbi rendelet alapján a heti maximális munkaidő, vagyis 26 óra felett el lehet rendelni eseti helyettesítést, ez nem haladhatja meg a heti 6 órát. Egy tanévben legfeljebb 30 napon kötelezhetik a pedagógusokat arra, hogy megtartsák kollégáik óráját. Ez azonban azt jelenti, hogy a tanév eleje óta tanárhiánnyal küzdő iskolákban 26 helyett akár 32 órát is tarthatnak a pedagógusok, és ezért egy fillér pluszpénzt sem kapnak - írja a lap.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Galló Istvánné azt mondta, a tanárhiány már nem csak a kisebb településeket érinti, a nagyvárosokban, sőt, budapesti iskolákban is egyre komolyabb gondot jelent. "A szakképzésben mérnöktanárok nincsenek, nyugdíjba mentek a szakoktatók, gyógypedagógusokból is óriási hiány van, többek között logopédusokból, utazó logopédusokból, de természettudományi tárgyat tanítók körében is nagy hiány van, és nyelvtanári, valamint informatika szakos pozíciókra sincs jelentkező."
De tud olyan angoltanárról is, aki heti 32 órában tanít, mert nincs rajta kívül nyelvtanár az iskolában. A csoportbontást nem tudják megoldani. Egy másik pedagógus a Facebookon írt helyzetéről:
"Egyedül vagyok angoltanár két iskolában. Most elkaptam valami nyavalyát, két napig merek itthon lenni. Hétfőn akárhogy is van, mennem kell. Ja, és 60 éves vagyok.”
Sokakkal fordul elő, hogy nem a saját tantárgyukat kell helyettesítésen tanítani, így fordulhat elő, hogy a magyartanár fizikaórát, angoltanár történelmet, matektanár testnevelést tart, akár napokig.
„Infó, ének, tesi, vizuális kultúra, állampolgári ismeretek már nagyon mennek nekem is” - írta az egyik tanár a Facebookon egy hozzászólásban.
Egyre több tanár megy nyugdíjba, a szabályok viszont nehezítik visszafoglalkoztatásukat.
(HVG nyomán)