A joggal való visszaélésre hivatkozva perelte be Handó Tündét a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírája. Vasvári Csaba ugyanakkor nem csak az OBH elnöke ellen indított keresetet. Pereli a Fővárosi Ítélőtábla elnökét is, amiért – Vasvári szerint – asszisztál Handó önkényeskedéséhez.
Az ügy pikantériája, hogy Handó Tünde éppen a nyáron tüntette ki címzetes törvényszéki bíró címmel Vasvárit, aki olyan ügyekben járt el, mint az UD zrt.-s megfigyelésben vádolt Szilvásy György korábbi titokminiszter felmentése.
Vasvári Csaba két bírói pályázaton is indult, hogy megszerezze a Fővárosi Ítélőtábla egyik bírói posztját, és bár mindkettőn az első helyen végzett, Handó Tünde rendre eredménytelennek nyilvánította a tendereket. Vasvári indoklást sem kapott, a tendereket mindig azzal a magyarázattal törölték, hogy „a munkaszervezést, munkaterhelést érintő változások igazgatási szempontból indokolatlanná tették az álláshely betöltését”.
Csakhogy a hivatalos magyarázatot Handó Tünde maga cáfolta azzal, hogy a pályázatok törlésével egy időben újabb álláspályázatokat is kiírt, és időközben két vidéki bírót is felrendeltek az ítélőtáblára – írja a friss HVG nyomán az MNO.