Négymillió-nyolcszázhatvanötezer-ötszáztizenegy dollár és még huszonöt cent. Ekkora összeg, vagyis több mint egymilliárd-kétszázmillió forint parkol Belize-ben annak az offshore cégnek a bankszámláján, amelyiknek az „igazgatója” Szabó Zsolt fideszes képviselő, államtitkár, valamint felesége.
Zoom
Szabó Zsolt mestere a protokolláris eseményeknek, csaknem ötmillió dollárját azonban nem kötötte át nemzetiszín szalaggal (Fotó: Komka Péter / MTI)
A cég neve, amely mögött a Magyar Nemzet birtokában lévő dokumentumok alapján a hatvani politikus és neje áll: a Joy World Enterprise Limited, a bejegyzés dátuma 2013. június 10. A papírokban feltűnő offshore közvetítőcég, a Fidelity valós társaság, a nevében aláíró Shirlee Cornejo is létező személy, ahogyan a közjegyző, Aldo G. Reyes is. Utóbbi pecséttel, okmánybélyeggel ellátott dokumentumban tanúsítja, hogy a lap birtokába került iratok hiteles másolatok. A cég számlájának éves fenntartási költsége 300 dollár, ezt az összeget a 2017. év végéig fizették csak meg, ezért a Belize Bank zárolta a betétet, feloldani a pénz befizetésével lehetne.
Szabó Zsolték családi vállalkozása, az Exact-Cont Kft. ugyanarra a hatvani címre van bejegyezve, mint amelyik a dokumentumok egyikén szerepel.
Zoom
Az államtitkárt többször kereste a lap telefonon, szöveges üzenetet is küldtek neki, de lapzártáig nem reagált megkeresésükre.
Szabó Zsolt Heves megye egyik legbefolyásosabb embere. Egerben született, üzemmérnöki és könyvvizsgálói végzettsége – önéletrajza szerint – egyaránt van. 1990 előtt a jászszentandrási Haladás MGTSZ-ben dolgozott, majd a hatvani Aranyfácán Konzervgyár alkalmazta. Ma több cégben is tulajdonos. 2006-ban lett Hatvan városának fideszes önkormányzati képviselője, egyúttal akkor ellenzékben lévő pártja frakcióvezetője. 2010-ben választották Hatvan polgármesterévé. 2014-ben azonban – a parlamenti képviselőséggel való összeférhetetlenség miatt – kénytelen volt megválni tisztségétől. Akkor a parlamenti munkát választva a kormányban is helyet kapott: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkárává nevezték ki. Hatvanban a helyiek az alpolgármesterét, Horváth Richárdot választották a város első emberévé. Szabó ennek ellenére sem bízott Horváthban, a hivatalban maradó kabinetfőnöke, Tóth Csaba ugyanis Szabó ott hagyott kezeként működött. Horváth Richárd hamar megelégelte a gyámságot – jellemző, hogy a kabinetüléseken Tóth számoltatta el a polgármestert a dolgozók elmondásai alapján –, így bizalomvesztés miatt végül megvált Tóth Csabától.
A helyi Fideszen belüli ellentétek Szabó és Horváth között összpontosultak. A csoport többsége azonban nem Szabó Zsolttal, hanem Horváthtal tartott. Szabó autóbalesete utáni lábadozása idején, 2015-ben megpróbálták leváltani a helyi alapszervezet éléről. A puccs azonban elbukott, mivel a párt ügyrendi bizottsága szabálytalannak találta a gyűlést. Amióta Szabó helyben meggyengült, figyelmét a választókerület kisvárosaira összpontosítja. A hozzá lojális polgármesterek településeinek milliárdok jutottak a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) forrásaiból, Hatvannak pedig mindössze 55 millió forint. Emiatt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy februári kormányinfón nyíltan és élesen bírálta: egyebek között arról beszélt, hogy Szabó Zsolt súlyos hibát követett el, ezzel Hatvan pályázataira utalt. Mint megírtuk, február végén magához rendelte őt és Horváth Richárd polgármestert, ám nem tudta kibékíteni a feleket.
Szabó Zsolt érdekköre az évek alatt hírportált és televíziót épített fel, amely minden lépését megörökíti. Ismerői hatalmas munkabírású embernek tartják, aki egyébként nem csak kampányidőszakban járja a városokat, falvakat. Mindenből képes protokolleseményt kovácsolni, jellemző, hogy saját hatvani Fidesz-irodájának átadását is szalagátvágással ünnepelte.
(MNO nyomán)
Frissítés: Milliárdok lapulnak a titkos fideszes számlákon
Sneider Tamás, a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke bemutatta, hogyan is működik a rendszer.
2. frissítés: Szabó Zsolt: minden hazugság!
Kósa Lajos, Semjén Zsolt és Szita Károly után Szabó Zsolt államtitkártól is annyira futotta válaszként az őt ért korrupciós vádakra, hogy minden hazugság.
Kapcsolódó: