Hét jobbikos színekben megválasztott polgármester és számos középvezető döntött úgy Toroczkai Lászlóval együtt, hogy új platformot indítanak a Jobbikon belül Mi Magunk néven - közölte a HírTV.
Zoom
Fotók: Karancsi Rudolf / 24.hu
Ásotthalom polgármestere szerint a platform célja, hogy visszavezessék a pártot a régi irányba. Kijelentette, a párt alapszabálya nem rendelkezik platformról, ezért a pártvezetéssel megvitatják az ügyet. Kijelentette: a Mi Magunk azt szeretné, hogy a párt megmaradjon a baloldal és a Fidesz között, illetve arról beszélt, hogy az ellenzéki pártok összemosódásától tart. Hozzátette, szeretnék segíteni a Jobbikot az önkormányzati választáson, ám ehhez szerintük tisztázni kell a párt irányvonalát.
Toroczkai arról beszélt, nyitottak az együttműködésre a Jobbikkal, és elindult a levelezése Sneider Tamás pártelnökkel. Újságírói kérdésre kijelentette: nem fogja elengedni a pártja kezét.
A polgármester a Hír TV kérdésére azt mondta, a kongresszus dönt majd az alapszabály megváltoztatásáról, és Toroczkai szerint a többség is meglenne a módosításhoz. Ha nem igényli a pártvezetés, akkor nincs együttműködés az országos elnökség és a platform között, így pedig akár a pártszakadás is szóba kerülhet, de Toroczkai leszögezte: szeretnék folytatni az együttműködést a Jobbikkal.
Kérdésre azt is elmondta a parlamenti képviselők közül Dúró Dóra jelezte: csatlakozik a platformhoz.
Június 23-án zászlóbontó gyűlést tartanak Ásotthalmon.
Zoom
Maradnának a Jobbikban
Szeretnék a Jobbik alapító okiratában lefektetett szellemiséghez visszavezetni a pártot. "Szeretnénk a Jobbik lelkét visszaadni" - mondta a polgármester az Index beszámolója szerint. Toroczkai szerint az is felmerült, hogy a párton kívül folytassák a politikai munkájukat, viszont a platform úgy döntött, maradjanak a Jobbikban.
Június 23-án bont zászlót a platform Ásotthalmon, ide több száz, vagy akár több ezer embert vár Toroczkai. A platform feladata a tagtoborzás és a bővítés - közölte a polgármester.
"Akár hiszik, akár nem, a platform tényleg demokratikusan fog működni" - jelentette ki.
Migráció, kivándorlás, magyar-cigány együttélés, Trianon - ezek a fő kérdések, amelyekkel foglalkozni kívánnak.
"Nem tudjuk még, hogy a Jobbik elnöksége milyen irányba vezeti tovább a Jobbik politikáját. Mi bízunk az elnökségben" - mondta Toroczkai, aki hozzátette, hogy már elkezdtek levelezni Sneider Tamással.
Zoom
Fotó: Index
Pongrátz András is az alapítók között van - videó a sajtótájékoztatóról:
Frissítés: Sneider Tamás Jobbik-elnök az alábbi bejegyzés kíséretében osztotta meg Jakab Péter szóvivő sajtótájékoztatójának videófelvételét:
REAGÁLÁS - Mi nem magunkat képviseljük, hanem minden magyar embert. Jól tudjuk, a Fideszen belül vannak olyan törekvések, hogy pártszakadást idézzenek elő az egyetlen valós ellenzéki erőnél, de ezt az örömet nem fogjuk nekik megadni.
2. frissítés: Toroczkai: ez barátságtalan válasz