Újabb részletek derültek ki a kilenc halálos áldozatot követelő baleset sofőrjéről.
Zoom
Az Adevarul.ro című romániai portál szerint a végzetes előzésbe kezdő és közben Facebook-élőző Petru "K.", azaz Kalau (†38) jogosítvány nélkül ült volánhoz - írja a Blikk.
Zoom
Ráadásul a jármű papírjai sem voltak rendben: a buszt a román rendőrség hónapokkal a baleset előtt kivonatta a forgalomból.
Zoom
Mint megírtuk, a romániai cigány mezőgazdasági munkások kisbusza Ceglédbercelnél előzés közben egy teherkocsinak ütközött. A frontális ütközést a sofőr élőben közvetítette Facebook-oldalán: Kalau szelfijeivel elárasztotta közösségi oldalát korábban is. Ez okozta ő és még nyolc ember vesztét: a balesetről készült videón ugyanis jól látszik: úgy kezd előzésbe, hogy nem az utat, hanem a telefonjára érkező hozzászólásokat nézi.
Korábbi cikkünk képekkel, videóval, a korábbi fejleményekkel: Kilenc fajtársa halálát okozta Ceglédbercelnél egy idióta romániai cigány facebookozása