A rendőrség következetlenül nem avatkozott bele kb. száz sajtómunkás kedd esti, "spontán" gyülekezésébe a Batthyány-örökmécsesnél, ahol szombaton három újságírót vittek el bilincsben. Az ávósok csak figyeltek, a BRFK szóvivője pedig mellébeszél, amikor kérdezik a kettős mércéről, amelyet egyébként a média is kedvel: amikor gyalogmagyarokat és a Kuruc.info munkatársait zavarták le az Erzsébet hídról - egyikünket elő is állítva -, akkor nem voltak szolidárisak kollégáikkal, tehát velünk. Mily meglepő.


Itt még transzparensek is voltak, mégse oszlattak

Körülbelül 80-100 újságíró gyűlt össze "spontán" kedd este a Batthyány-örökmécsesnél, hogy munkájukat végezzék, jelentette az Index helyszíni tudósítója, az MNO 100-120 főről ír. Az újságírók egymásról készítettek fotó-, illetve videofelvételeket - a Magyar Nemzet korábban rendőrök által bántalmazott fotóriporterének kinagyított képei volt a fő díszlet -, egymásnak adtak interjúkat.  A téren egy térfigyelő-kamerás rendőrbusz jelent meg még az újságírók spontán összejövetele előtt. Fél hatkor már csak körülbelül 20 újságíró maradt a téren, miután negyed hat körül néhány Kossuth téri tüntető is feltűnt a téren.

Az ügy előzménye, hogy múlt hét szombaton a Magyar Önvédelmi Mozgalom be nem jelentett demonstrációjáról az Index, a Hvg.hu és a Barikád munkáját végző újságíróit bilincselték meg, és állították elő. Az Index tudósítóját nem merték tüntetők közé zárni. A rendőrség akkor arra hivatkozott, hogy a rendőri felszólításnak nem tettek eleget, és ebben az esetben nincs különbség újságíró és tüntető között.
Azzal egyébként a Kuruc.info is egyetért, hogy tilos különbséget tenni firkászok és más emberek között, pláne, hogy hazánkban az újságírók 99,99%-a a politikusokhoz hasonlóan romlott és aljas, mellesleg még műveletlen, kontraszelektált bunkó. Elítéljük tehát azokat a médiumokat, akik szó nélkül hagyják az úgynevezett hétköznapi embereken esett rendőri atrocitásokat, de azonnali sipákolásba kezdenek, ha őket éri a legminimálisabb sérelem. Uj Péter nem azért ugatott elsősorban, mert a sokadik törvényes demonstrációt oszaltta fel az ÁVH, hanem mert egyik riporterüket is elvitte a rabszállító. De lám, most ki is derült gyorsan, hogy ha bejelentés nélkül összegyűlik egy rakás, zömmel szarházi zsidórasszista tollforgató, akkor rájuk más szabályok vonatkoznak, mint a gyalogmagyarokra.
"A rendőrség maximálisan egyetért az újságírók szándékával, nyitott kapukat döngetnek" - közölte az Indexszel a BRFK szóvivője, Tafferner Éva arra a kérdésre, most miért nem avatkoztak közbe, hiszen a spontán gyülekezés akár a gyülekezési törvény megsértését is jelentheti. 

Emmanuel Goldstein - Kuruc.info

Kapcsolódó cikkünk:
- A hvg.hu (is) bekajálta, hogy igazi rabbi tüntetett velünk
- Emberi Jogok Európai Bírósága: a békés tüntetések nem oszlathatóak fel
- Meghekkeltük a BRFK médialistáját, hogy rávilágítsunk a kettős mércére