Avagy amikor a jobbikosok kurucinfóznak :-)
Gyöngyösi Mártont annyira felzaklatta a Gyurcsány-párt képviselőjével megejtett találkozójának napvilágra kerülése, hogy a tegnapi, megelőző csapásnak szánt közleményén túl egy még sértődöttebb Facebook-bejegyzésben is megpróbálta megmagyarázni a dolgot.
Zoom
Most már bizonyára Izrael is "csak egy másik ország"
Például úgy, hogy a szemkilövető politikai alakulata csupán egy "másik párt", egy választás előtti megbeszélés pedig csak "hétköznapi téma". És hogy csak a Fidesz szerint botrány Gyurcsányékkal "beszélgetni".
Valóban csak a Fidesz szerint botrány? Azt már jól tudjuk, hogy a néppártosodás nem tesz jót a memóriának, de hogy ennyire... Képzeljük csak el, mit mondott volna a saulfordulás előtti Jobbik a fentiekre! Segítünk, valami ilyesmit, valószínűleg "Feri" mellé téve azt is, aki a kezét nyújtja a bandájának:
Zoom
Frakcióvezető úr még portálunkat is megnevezi méltatlankodó szövegében, ráadásul kétszer is. Pedig valójában hálás lehetne nekünk, hiszen elsőként jelentettük meg a közleményét tegnap, percekkel annak kiküldése után, majd semmi mást nem tettünk, mint mellékeltük azt a cikket, amelyre a korábban a listázós elszólása miatt a radikális tábor által szívébe zárt jobbikos politikus hivatkozott benne. Hadd lássa mindenki, hogyan ferdít, hazudik stb. a Fidesz-sajtó, ugyebár. Ami általában igaz is, de most, mivelhogy fényképezőgép is volt a helyszínen, el kellett ismerni a dolgot, azért is ennyire feldúlt a máskor rendkívül nyugodt és kimért képviselő.
Mindettől függetlenül ez az eset bátran nevezhető politikatörténeti fejleménynek, hiszen újabb állomása a csodálatos Vona Gábor-i néppártosodásnak. Ami egyben nehéz feladat elé is állítja a Jobbik dicstelen sorsának alakulását nyomon követőket és a jobb sorsra érdemes párt jövőjét fürkészőket, ugyanis ezek után nehéz megjósolni, hogyan lehet még ennél is lejjebb süllyedni, hiszen, akárhogy is nézzük, erkölcsileg-politikailag mégiscsak Gyurcsányék jelentik az abszolút mélypontot.
Milyen lehetőségek kínálkoznak hát a "néppártosodás" további kiteljesítésére, hova lehet még "fejlődni"? Nehéz dolguk lesz a derék stratégáknak, de ebben biztosan lehet rájuk számítani... 
De ha netán mégsem sikerül, kérdezzenek meg bátran egy influencert, hátha van valami jó ötlete.
Korábban írtuk: Gyurcsány emberével egyeztetett Gyöngyösi - lencsevégre kapták, ezért előremenekült
És az alábbi magyarázkodást küldték ki a sajtónak kedd este közlemény formájában:
A kormánysajtó nagy "leleplezésre" készül
Kedden a Képviselői Irodaházban a Jobbik részéről Gyöngyösi Márton találkozott a XV. kerület leköszönő polgármesterével, a jelenleg országgyűlési képviselő Hajdú Lászlóval, valamint az egyik független polgármester-jelölttel.
Zoom
Hajdú László a főnökével. Teljesen súlytalan történet... (fotó: Index)
Érdekes módon a kormány néhány kitartott "médiamunkása" a találkozó végén fényképeket készített a távozó résztvevőkről, feltételezhetően azért, hogy a szerdai napon nagy szenzációként tálalják az egyébként teljesen súlytalan történetet.
A Jobbik több polgármester-jelölttel kíván találkozni, hogy programjukat meghallgassa, de szívesen várjuk a Fidesz jelöltjét is, bár program hiányában ő nyilván nem fog eljönni.
Mivel a Fidesz az Állami Számvevőszék közreműködésével nehéz anyagi helyzetbe hozta a Jobbikot, így a pártnak minden időközi választáson mérlegelnie kell az indulás lehetőségét. A készülő "szenzáció" kedvéért leszögezzük, hogy a Jobbik nem működik együtt Gyurcsány Ferenc pártjával, de feltételezzük, hogy a hazug szalagcímek már elkészültek...
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Frissítés: íme a "megjósolt" fénykép és a Magyar Idők cikke:
Gyurcsányék a Jobbiknál
Elképzelhető, hogy megvalósul az összefogás Rákospalotán
Hajdu László (DK) a Jobbik alelnökével, Gyöngyösi Mártonnal tárgyalt tegnap a XV. kerületi időközi polgármester-választásról. Azt még nem tudni, hogy a Jobbik beáll-e a függetlenként induló, ám Hajdu és a DK bizalmát is élvező Németh Angéla mögé, ám a tavaszi vereségük óta egy időközin sem indítottak saját jelöltet. Gyurcsány Ferenc korábban már sugallta: pártja együttműködhet a Jobbikkal.
Zoom
Fotó: Teknős Miklós
Már a színfalak mögött egyeztet a DK a Jobbikkal az együttműködésről. Tegnap az Országgyűlés képviselői irodaházában fogadta Gyöngyösi Márton, a Jobbik alelnöke Hajdu Lászlót, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőjét, akivel a XV. kerületi, szeptember végére kiírt időközi polgármester-választásról egyeztetett.
Míg Gyöngyösi munkatársain keresztül üzente, hogy nem kíván a Magyar Időknek nyilatkozni, Hajdu lapunk kérdésére elmondta: a céljuk az, hogy csak egy ellenzéki jelölt induljon a voksoláson László Tamással, a Fidesz–KDNP jelöltjével szemben, javaslataikról pedig a két párt elnöksége fog dönteni.
A városvezetői szék Rákospalotán Hajdu parlamenti mandátumszerzésével üresedett meg. Jelenleg a XV. kerület alpolgármestere látja el a városvezetői teendőket, s Németh Angéla – aki egyébként Hajdu László jobbkeze – a Rászorulókat Támogatók Egyesülete és az erős baloldali kötődésű Szolidaritás Mozgalom civil jelöltjeként indul a polgármesteri tisztségért.
A találkozóra Hajdu és a bizalmasának számító Németh együtt érkezett, utóbbit a DK korábban már biztosította támogatásáról.
A megbeszélést gyakorlatilag titokban tartották, arról semmilyen előzetes információ nem látott napvilágot. Mivel a súlyos anyagi gondokkal küszködő Jobbik az áprilisi vereségük után bejelentette, hogy az időközi választásokon nem indítanak saját jelölteket, valószínűnek tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc pártja Németh Angéla támogatására akarja rávenni a Jobbikot.
A látszólag két ellenpólust képző Jobbik és DK közötti együttműködést már az utóbbi párt elnöke is többször lebegtette.
Gyurcsány Ferenc, annak ellenére, hogy rendszeresen kihagyja a Jobbikot a „demokratikus ellenzék” pártjainak a felsorolásából, s korábban nem győzött elhatárolódni az általa nácinak nevezett párttól, a hatalom megszerzésének reményében már két évvel az áprilisi választás előtt hirtelen tónust váltott.
A DK elnöke 2016 májusában, a Sonline.hu-nak adott interjújában fejtette ki először, hogy szerinte „bekövetkezhet tehát az, amire nem gondolt Orbán Viktor, hogy a centrális erőtér fölött létrejöhet a bal- és jobboldali összefogás”.
Abból kiindulva, hogy a baloldali ellenzék, a Jobbik és a Fidesz–KDNP sem szerez ötvenszázalékos támogatottságot, Gyurcsány kijelentette, már nem tudja kizárni, hogy „lesz majd olyan jelentős nyomás a szavazópolgárok részéről, hogy a kétharmados törvények lebontása érdekében összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők. Lehet, hogy nagyon fura véget ér majd a mai rendszer”.
A DK elnöke ettől kezdve fokozatosan elkezdett lazítani a Jobbikkal kapcsolatos kommunikációján, mintegy felkészítve táborát az együttműködésre. Így tavaly novemberben, a Klubrádióban már azt fejtegette, hogy „egy olyan egyéni választókerületi jelöltnél, akinek szakmai múltja a baloldalnak és a Jobbiknak is elfogadható, meggondolandó, hogy a DK ne állítson vele szemben saját jelöltet”.
Később Gyurcsány úgy fogalmazott az ATV-ben, hogy „mindig megkapom a fórumaimon, hogy össze kell fogni a Jobbikkal is. A sajátjaim mondják ezt nekem.
Muszáj meghallani őket is.” A DK elnöke közvetlenül a választás előtt, a baloldali ellenzék közös március 15-i ünnepén azt is kijelentette, hogy „meg kell tenni azt, amit eddig soha, tárgyalni kell a Jobbikkal. – Nem érdekelnek a fanyalgók és a kákán is csomót keresők. A hazám megér egy tárgyalást!” – hangoztatta.