Felavatták az 1932-1933-as ukrajnai éhínség, a holodomor ártatlan áldozatainak emlékművét, Bohdan Korzs és Mihajlo Korotko ungvári művészek alkotását pénteken a szegedi Dóm téren.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára keresztcsontig ható köszöntőjében hangsúlyozta, "Ukrajna még a magyarságnál is több megpróbáltatáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben". Az első világháború csatái Ukrajnát dúlták a keleti fronton, következett az orosz polgárháború több millió ukrán áldozattal, majd a sok millió ártatlan gyermek és civil halálát okozó sztálini terror az 1930-as, ’40-es években. A második világháború újra végigpusztította az országot, ezt követte a Nyugat-Ukrajnában egészen az ’50-es évek végéig tartó ellenállás.
Zoom
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök és Ljubov Nepop ukrán nagykövet érkezik az 1932-1933. évi ukrajnai éhínség áldozatai emlékművének avatására Szegeden (Fotó: MTI/Rosta Tibor)
A történelmi megpróbáltatások sorából kiemelkedik a holodomor, a szovjet hatalom kísérlete, amely a kiéheztetés által próbálta megtörni az ukrán népet – mondta az államtitkár.
Nem véletlen, hogy a sztálini terror az ukránokat nézte ki első számú ellenségéül, hiszen az ukrán büszke és szabadságszerető nép, ami veszélyt jelentett a Szovjetunióra. A szovjet hatalom el akarta pusztítani az ukrán nemzettudat fő letéteményesét, a független parasztságot, ezáltal szolgasorba taszítva egy egész népet – közölte Magyar Levente, s bár igaza van a zsidókommunista terror ártatlan áldozatainak ügyében, de - egymás között szólva - nem biztos, hogy a kárpátaljai magyarüldözések csúcspontján a puccsista Ukrajna kényeztetése a legmegfelelőbb cselekedet, főleg nemzettestvéreink jelenkori elnyomásának hangoztatása helyett.
Zoom
"Ukrajna még a magyarságnál is több megpróbáltatáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben" - nyalt be a magyargyűlölő műállamnak Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (Fotó: MTI/Rosta Tibor)
Ukrajna, ahogyan a korábbiakat, ezt a megpróbáltatást is kiállta, és a ’90-es évekre kivívta függetlenségét; ma önálló ország, amely a magyarokhoz hasonlóan joggal reménykedhet egy boldogabb és kevesebb megpróbáltatást hozó jövőben – tetézte tovább az államtitkár.
Hangsúlyozta,
Magyarország a kezdetek óta kiáll Ukrajna mellett.
Támogatja az ukrán nemzetépítést, egészen addig, amíg ez mások jogainak tiszteletben tartása mellett, nem valaki ellenében történik. Hozzátette: a történelem bizonyította, az ukrán nép van olyan erős, hogy ne kelljen valaki ellen fordulnia, amikor a saját öntudatát akarja megerősíteni.
Ljubov Nepop budapesti ukrán nagykövet leszögezte, Ukrajna mindig közel állt Magyarországhoz, amely az elsők között ismerte el az állam függetlenségét, majd deklarálta, hogy a holodomort népirtásnak tekinti. Magyarország ma is szilárdan kiáll Ukrajna mellett az orosz agresszió ellen folytatott harcban – mondta a diplomata.
Zoom
Sajtos-Zapotocsnaja Natália, a Szegedi Ukrán Önkormányzat elnöke, Róth Sándor szegedi ukrán tiszteletbeli konzul, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Ljubov Nepop ukrán nagykövet koszorúz (Fotó: MTI/Rosta Tibor)
A holodomor az ukrán történelem egyik legszörnyűbb tragédiája: az éhínség 1932 áprilisától 1933 novemberéig naponta 25 ezer áldozatot követelt. Tízmillió ember csak azért halt meg, mert ukrán volt – közölte a nagykövet, hozzátéve: a sztálini rezsim azért tudta elkövetni ezeket a szörnyű bűnöket, mert az egész világ hallgatott, csak néhányan próbálták bemutatni a tragédiát.
Kiss-Rigó "Lawrence" László szeged-csanádi besúgó püspök felidézte, a szegedi Dóm körüli füves terület a Keresztény Szolidaritás Parkjává vált az elmúlt években. Az elsőként felállított szobor az 1956-os forradalom áldozataira emlékezik, a következők a lengyelek kettős katinyi tragédiájára, az örmény genocídiumra, a szegedi zsidó közösség holokauszt során elhunyt tagjaira, a tavaly felállított alkotás pedig a gulágon elhunytakra.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: