Miközben a brutálisan meggyilkolt Szögi Lajos családja egy fillért sem látott a megítélt kártérítésből, az elsőrendű vádlottként 17 évre ítélt lincselő jövő júliusban kiszabadulhat – méghozzá gazdag emberként, írja a Bors.
Zoom
Több mint száznegyven ütés, rúgás, taposás érte a tiszavasvári tanár, Szögi Lajos fejét, a megvadult cigány horda a kislányai előtt verte halálra a köztiszteletben álló pedagógust. Az olaszliszkai lincselés az elmúlt évtizedek legbestiálisabb cselekedeteként íródott a magyarországi kriminalisztika történetébe.
Mint ismeretes, 2006. október 15-én a földrajz-biológia szakos tanár két kislányával, az ötéves Zsófival és a 14 esztendős Emesével tartott hazafelé, amikor kocsijával elsodort egy 11 éves olaszliszkai cigánylányt, H. Kittyt. Bár a gyermeknek nem esett komoly baja, az összegyűlt rokonok, ismerősök kislányai előtt verték agyon Szögi Lajost. A bíróság összesen nyolc cigányt ítélt el az ügyben. Az elsőrendű vádlott, H. Kitty bátyja, ifjú H. (azaz Horváth, de neki továbbra is jogai vannak - a szerk.) Dezső 17 év, hárman életfogytig tartó fegyházbüntetést kaptak.
Zoom
Az EchoTV Razzia című műsora úgy értesült: ifj. "H." Dezsőnek "rossz tartási körülményei miatt" most ötmillió forintos "kártérítést" ítélt meg a bíróság. A Bors pedig megtudta: bár a magyargyilkos cigány alapesetben 2023-ban szabadulhatna, "jó magaviseletéért" már akár jövő júliusban megnyílhat előtte a börtön kapuja. Ifjabb Horváth Dezsôt pillanatnyilag a szegedi Csillag börtönben őrzik, akárcsak apját, aki viszont életfogytot kapott.
"Talán majd az ükunoka" - nem ő sem...
Szögi Lajos édesapja keserűen értesült a hírről.
– Mi bezzeg a mai napig semmit sem kaptunk a nekünk megítélt kártérítésből. Mást nem tehetünk, türelmesen várunk. Talán az ükunokánk hozzájut a pénzhez – sóhajtott idősebb Szögi Lajos.
Frissítés: Mi Hazánk: luxuskártérítés helyett elrettentő büntetést és börtönhöz méltó, szigorú körülményeket a lincselőknek!
A Mi Hazánk Mozgalom megdöbbenéssel értesült arról, hogy a tiszavasvári Szögi Lajost különös kegyetlenséggel meglincselő elsőrendű vádlott részére „rossz tartási körülmények miatt” 5 millió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság, miközben a Szögi család számára megítélt jóvátétel töredékét sem fizették meg a gyilkosok.
A Mi Hazánk Mozgalom határozottan tiltakozik minden olyan bírói döntés ellen, mely a brutális gyilkosok jogait védi az áldozatok, és annak családtagjai helyett. A magyar emberek igazságos, elrettentő büntetéseket, börtönhöz méltó, szigorú körülményeket követelnek, nem pedig azt, hogy a gyilkosok, lincselők és más erőszaktevők komfortos wellnessbörtönökben kényelmesen „hűsölhessenek”, majd szabadulásukkor luxuskártérítéssel a zsebükben újra terrorizálhassák a magyar társadalmat!
Az olaszliszkai tragédia és a közelmúltban történt encsi lincselési kísérlet is bebizonyították, hogy a jelenlegi büntetési szabályok nem jelentenek megfelelő visszatartó erőt a vétlen autósokra támadó, alulszocializált rokonok és családtagok dühöngő tombolásának megfékezésére. Mindezekre tekintettel a Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezte, hogy a Büntető Törvénykönyv szigorításával önálló tényállás legyen a lincselés, melynek elkövetői súlyos, elrettentő büntetést kell kapjanak - írja közleményében dr. Fülöp Erik, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője.