Néha vannak olyan hírek, amelyek olvasásakor még az úriemberek is a képernyőre tüsszentik az ötórai teájukat, míg mások - csak úgy a biztonság kedvéért - inkább felnéznek a plafon felé, hátha az ég is leszakad a megnyitott sorok súlyának hatására. A következő eset is ilyen.
A 21 éves M. a 444-nek mondta el, micsoda égbekiáltó jogtalanság történt vele a csütörtöki tüntetés után, amelyet a szerdán elfogadott „rabszolgatörvény” elleni tiltakozásképpen szerveztek a balosok Budapestre.
A szeretnivaló garázdát azután fogták el a gonosz rendőrök a Nagykörúton, miután leverte egy járőrautó tükrét a gördeszkájával.
Azt állítja, hogy ezt követően betették egy furgonba, rázárták az ajtót, odabenn pedig az egyik rendőr fojtogatta és többször megütötte. M. később hangfelvételt is készített arról, ahogy újból veréssel fenyegetik.
A gettószagú 444 cikkét osztotta meg a szemkilövető Gyurcsány Ferenc a következő szöveggel:
Ocsmány katonai junták, aljas diktatúrák erőszak szervezetei engedik meg maguknak azt a brutalitást, amit a magyar rendőrség tett. Az alábbi beszámoló soha nem látott módon enged betekinteni Orbán rendőrségének mocskos világába. Nem marad következmény nélkül.
2006 őszén, Gyurcsány őszödi beszédének kiszivárgása utáni jogos tüntetéseken a magyarokat pedig bizonyára a rendezvényeket biztosító kiscserkészek nyomorították meg vagy kergették öngyilkosságba.
Zoom
Gyurcsány aljas pribékjeinek egyik munkája 2006-ból
(Kuruc.info - HVG nyomán)