Budapesten járt az izraeli belügyminiszter, aki magyar kollégájával a második világháború végnapjaiban Budapesten Dunába lőtt zsidók maradványai utáni közös kutatásról tárgyalt. A keresést a magyarországi zsidó szervezetek kezdeményezték. Pintér Sándor belügyminiszter a tegnapi megbeszélésen megígérte az izraeli belügyminiszternek, hogy a már ezen a héten elkezdődő kutatáshoz a magyar kormány minden anyagi és technikai eszközt rendelkezésre bocsát. Az izraeli belügyminiszter a Duna-parti Cipők emlékműnél imát mondott – írja a Hiddábrut és a Sz’rugim című izraeli hírportál.
Zoom
Pintér Sándor és Árjé Deri az Országházban
Árjé Der’i izraeli belügyminiszter tegnap Budapest kedves vendége volt. De mondhatnánk úgy is, hogy Ávigdor Lieberman volt hadügyminiszter és hivatalának hölgy munkatársait megerőszakoló, s ezért több évet börtönben lehúzó Mose Kácáv államelnök után Árjé Der’i személyében újabb izraeli díszvendég érkezett a fővárosba. A marokkói Mekneszben született Árjé Der’i belügyminiszter, valamint Periféria-, Negev- és Galilea-fejlesztési miniszter, egyben az afroázsiai vallásos zsidók Sász nevű parlamenti pártjának az elnöke. Der’i egy igazi vallási és politikai zsidó vezető, akit 1999-ben vesztegetés elfogadása és csalás bűncselekményének elkövetése miatt három év börtönbüntetésre ítélt az izraeli bíróság, amelyből két esztendőt ténylegesen le is töltött.
Zoom
Árjé Deri a Záká egyik aktivistáját hallgatja a Duna-parton
Árjé Der’i izraeli belügyminiszter hétfőn Pintér Sándor belügyminiszterrel, miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélést Budapesten az Országházban. Az izraeli lapok értesülése szerint a két politikus belügyekről, az Európát és Izraelt egyaránt veszélyeztető gazdasági migránsokról, illetve a két ország által a feltartóztatásukra alkalmazott eszközökről tárgyalt.
Ám Árjé Der’i budapesti látogatásának legfontosabb célja a második világháború folyamán Dunába lőtt zsidók csontjai fölkutatási munkálatának kezdeményezése volt. A Dunába lőtt zsidók földi maradványainak keresését valójában a magyarországi zsidó szervezetek kezdeményezték. Der’i belügyminiszter a Pintér Sándorral megejtett tegnapi találkozója után újságíróknak elmondta, hogy Orbán Viktort már tájékoztatták a közeljövőben elkezdődő „akció” megindításáról. Pintér Sándor kijelentette: a csontkeresési terv megvalósítását tárcája azzal segíti, hogy a szükséges technikai eszközöket és jól képzett szakembereket rendel a folyammeder átkutatásához. Bibi belügyére a megbeszélésen előre is megköszönte Pintér Sándornak a fölajánlott segítséget a Dunába lőtt zsidók csontjainak meglelése terén nyújtandó anyagi és technikai segítségért, s egyben köszönetet mondott a Magyarország-szerte föllelhető zsidó szent helyek és temetők őrzéséért, fenntartásáért és gondozásáért.
Zoom
Árjé Deri a Záká „vezető búvárjának” (a felirat szerint) magyarázatát hallgatja
A két ország belügyminisztereinek megbeszélésén abban is megegyeztek, hogy még ezen a héten Budapestre érkeznek a Záká (זק'א – Katasztrófa Áldozatainak Fölkutatása) nevű ortodox vallásos szervezet búvárai, hogy egyeztessenek a magyarokkal a Dunába lőtt zsidók csontjainak fölkutatásáról. Árjé Der’i és a Záká Budapestre érkezett tagjai elmondták: a Záká búvárai a magyarokkal karöltve vesznek részt a Dunába lőtt több ezer zsidó maradványainak a felkutatásában, majd a zsidó vallás szerinti eltemetésükben - nyilatkozta a megbeszélés után Der’i belügyminiszter. (Mint arról korábban beszámoltunk: Simon Peresz néhai izraeli elnök néhány évvel ezelőtt azt állította, hogy több tízezer zsidót lőttek a Dunába Budapesten a magyarok és a németek – H. J.) „Emlékükre állították föl a Cipők nevű emlékművet a Duna-parton, ahol a zsidókat agyonlőtte és bedobta a befagyott folyóba a magyar Nyilaskeresztes Párt hadserege”, írja a Sz’rugim című izraeli hírportál.
Zoom
A Záká páncélozott mentőautója a megszállt Ciszjordániában - reméljük, Budapestre nem jön…
Árjé Der’i a Cipők emlékműnél tett látogatásakor mondott ima után a következő nyilatkozatot tette: „Örülök, hogy a magyar miniszter a szükséges technikai és emberi segítséget megígérte a munkálatok elvégzéséhez. Nagyon remélem, hogy a Záká igaz tagjai a helybeliekkel együtt mindjárt, már holnap elkezdhetik a szent szolgálatuk végzését, amelynek végén a Dunába lőtteket zsidó szertartás szerint helyezik végső nyugalomra. Isten bosszulja meg kiontott vérüket!”, jelentette ki az izraeli belügyminiszter.
Hering J. – Kuruc.info
Zoom
A befagyott Duna Nagymarosnál 1944 telén (kép forrása: Sulinet.hu)
Zoom
Kép forrása: budapestostroma.lap.hu, eredeti képaláírás: Befagyott Duna, 1944-1945 tele (a tankokat is elbírta)
Frissítés: holocáfoló, vagy legalábbis -relativizáló az izraeli belügyér
Ezen a 2014-es videón azt mondja Simon Peresz a Jád Vásémben, hogy több tízezer (רבבות - revávot) zsidót lőttek magyar és német katonák a Dunába. Akkor nem tiltakozott a "magyar" külügy. Most a holocáfoló Árjé Der'i már csak több ezerről beszél. Slomóéknak föl kellene jelenteni az izraeli belügyért...
"Szemem előtt szívet szaggató kép vonul el: több tízezer ember, öregek és csecsemők, nők és férfiak vannak egybegyűjtve a Duna-parti rakpartokon, összekötözve egyik a másikkal, a parancs értelmében arccal a folyó felé fordulva. Mögöttük náci német és helybeli garázda katonák állnak, majd közvetlen közelről leadott lövésekkel kioltják az életüket. Hátba lövik őket, s hogy takarékoskodjanak a lőszerrel, súlyokat és köveket kötnek rájuk azért, hogy a kevesek, akiket meglőnek, húzzák magukkal a többieket is, s ezzel az életet is! Gyermekeket kötöztek édesanyjukhoz, ifjakat aggastyánokhoz. A meggyilkoltak tetemeit betaszították a Duna habzó és vérfagyasztó vízébe. Jajkiáltásuk az égre száll, ám visszhang nélkül marad. A bűnösök széles mosollyal az ajkukon állnak, mint akik valamilyen hőstettet hajtottak végre, nagy győzelmet arattak. A kék Duna vörössé, s abban a pillanatban úszó tömegsírrá vált. Ártatlan áldozatok, tiszta emberek merültek alá" - mondta Simon Peresz 2014 májusában.
2. frissítés: Izraelben ismét több tízezer Dunába lőtt zsidóról beszélnek
Árjé Der’i izraeli és Pintér Sándor magyar belügyminiszter hétfői megbeszélése után az izraeli Záká nevű áldozatazonosító vallásos szervezet tagjai még aznap megkezdték a kutakodást a pesti Duna-parton – írja a Má’áriv című izraeli lap. Izraelben a magyar nagykövetségen alkalmaznak sajtófigyelőt is, ezért ismét feltesszük a kérdést: mikor tiltakozik a budapesti Külügyminisztérium a több tízezer Dunába lőtt zsidóról szóló vissza-visszatérő sajtóhírek olvastán?
Zoom
A tegnapi Mááriv már az alcímében is több tízezer Dunába lőtt zsidóról ír - mikor tiltakozik a Külügyminisztérium?
Amint fentebb egy korábbi hírünket megismételve megírtuk: Simon Peresz 2014-ben a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeum központi megemlékezésén a többi között azt állította, hogy magyar és német katonák 1944 decemberében „több tízezer” zsidót lőttek bele a Dunába Budapesten. Hogy mindez nem egy szenilis öregember egyszeri állítása volt, arra bizonyíték az, hogy izraeli búvárok bevetésével megindult csontvázmaradványok utáni kutakodással egy időben Izraelben komoly újságok - például a történelmi Má’áriv - ismét rázendítettek a „több tízezer Dunába lőtt zsidó” történetére.
Zoom
A sárgamellényes fölirata: „Vezető búvár. Lándzsahegy-akció”
A Má’áriv cikke már az alcímében is azt állítja, hogy a második világháború végén több tízezer zsidót lőttek agyon. Lejjebb, a hír kifejtésében pedig ezt írja:
A második világháború végén (’44 decemberében) Magyarországon a Vaskeresztes Mozgalom (sic!) a Duna-parton több tízezer zsidót lőtt agyon. A zsidókat sorokba állították, csoportokban összekötözték őket a parton, beléjük lőttek, majd testük a vízbe zuhant.
A Má’áriv cikkéből továbbá megtudhatjuk, hogy az összetett, búváregységgel is kiegészített kutakodás fedőneve: „Lándzsahegy”. Kiderült az is, hogy a Záká nevű „áldozatazonosító” vallásos szervezet búvárai a magyar kormány engedélyével már évekkel ezelőtt végeztek úgynevezett kutató alámerüléseket a Dunában, s megállapították, hogy a Margit híd fölújításakor a pesti hídfőnél végzett munkálatok során megbolygatott emberi csontvázakat vitt tovább az áramló Duna. Gádi Deutsch cikkíró szerint a Záká búvárai már évekkel ezelőtt kutakodtak a Dunában, ám a végleges engedélyt, a technikai és az anyagi hozzájárulást, illetve az emberi segítségnyújtást Orbán Viktor csak a fél évvel ezelőtti izraeli látogatása során hagyta jóvá.
Zoom
Az izraeli Záká emberei már el is kezdték a kutakodást a pesti Duna-parton
Orbán Viktor fél évvel ezelőtt mindent megígért az izraelieknek a dunai kutatásokkal kapcsolatban, s egyben kinevezte az Izraelbe vele együtt ellátogató Köves Slomót, „Magyarország rabbiját” (sic!) a kutatási munkálatok összehangolójának, s megbízta a szükséges engedélyek beszerzésével – írja a Má’áriv.
H. J. – Kuruc.info
3. frissítés: már kutatják a semmit
Kedden próbakutatást végzett a Margit híd mellett a Dunában a ZAKA izraeli mentőcsapat, aztán februárban térnek majd vissza, hogy hosszabban keressék a második világháborúban a Dunába lőtt zsidó emberek maradványait. A keresés ötlete három éve merült fel, az ügyben nyáron már egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök és David Lau izraeli főrabbi - írja az Index.
Zoom
Kedden kamerás, szonáros próbakutatást végzett a Duna budapesti szakaszán a ZAKA izraeli nem kormányzati szervezet mentőcsapata. Februárban húszan térnek majd vissza, hogy hosszabban vizsgálódjanak a második világháborúban a "Dunába lőtt zsidó emberek maradványaiért" – mondta a fajtársi lapnak Lydia Weitzman, a szervezet sajtómunkatársa. A ZAKA több ezer, többségében ultraortodox zsidó önkéntessel működik 1995 óta, áldozatok után kutató- és búvárcsapatokat is fenntartanak a hozzájuk érkező adományokból.
A ZAKA a honlapján arról ír, hároméves tárgyalássorozat után kapták meg engedélyt, hogy megkezdjék a munkát. A szervezetet a "Dunába lőtt zsidó áldozatok" hozzátartozói keresték meg még 2016-ban, miután a Margit híd felújításakor a DNS-vizsgálatok szerint több olyan maradványt találtak, amely zsidó származású embereké lehetett.
Zoom
A kutatócsapat egyik tagja a Margit hídnál (fotó: zaka.us)
Egy háromfős kutatócsapat érkezett Budapestre vasárnap. Ők kedd reggel előkészítő vizsgálatokat végeztek a Margit hídnál, hogy megtudják, milyen mély a víz, a víz alatti iszapréteg, mennyire erősek az áramlatok, mondta Ilan Berkovich, a ZAKA búvárcsapatának vezetője.
„Február végén térünk vissza egy húszfős csapattal, akkor is a Margit hídnál, illetve a Lánchíd északi részén fogunk kutatni” – mondta Berkovich. Azért éppen itt, mert amikor négy évvel ezelőtt először felvetődött, hogy további maradványokat keresnek majd, akkor egy "túlélő magyar zsidó ember megmutatta neki, hogy pontosan hol zajlott a tömeges folyóba gyilkolás".
"A holokauszt során körülbelül 600 ezer magyar zsidót gyilkoltak meg. Pontos számokat nem lehet tudni, becslések szerint több ezer embert lőttek 1944 őszén, telén Budapestnél a Dunába" - hazudja a Zsindex.
Orbán Viktort kérték meg
Az izraeli főrabbi még nyáron személyes jeruzsálemi találkozójuk alkalmával megkérte Orbán Viktort, segítse az izraeli ZAKA kutatócsapat munkáját abban, hogy a második világháborúban a "Dunába lőtt zsidó emberek holttesteit" búvárcsapatuk megtalálja, mondja Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Zsidó Hitközség (EMIH) vezetője.
Zoom
David Lau, Izrael askenázi főrabbija (j) és Orbán Viktor miniszterelnök (b) megbeszélést folytat Jeruzsálemben 2018. július 19-én (fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs / MTI)
Köves Slomó onnan tud minderről, hogy Orbán Viktor a főrabbival zajló találkozója alkalmával őt kérte fel, hogy segítsen a kutatás megszervezésében. „A magyar belügyminisztérium és a rendőrség nyitottnak mutatkozott, az engedélyeket megadták. A kutatás azért fontos, hogy a zsidó vallás hagyományai szerinti végtisztességet megadhassák az áldozatoknak.
"Bár a magyar kormány eddig minden segítséget felajánlott, a költségeket egyelőre fedezték az izraeli magánadományok" – fogalmazott.
Arról, hogy a maradványokat – ha találnak majd egyáltalán – elvinnék Magyarországról, Köves Slomó és a ZAKA búvárcsapatát vezető Ilan Berkovich sem tud. Izraelben egyébként idén áprilisban választások lesznek, így Aryeh Deri izraeli belügyminiszter kampányfogásaként is értelmezhető, hogy váratlanul kitweetelte az amúgy háttérben zajló magyar–izraeli együttműködést az esetleges zsidó csontok felkutatásáról.
Az Atv.hu információi szerint Jair Lapid "magyar származású" (értsd: magyarországi származású zsidó - a szerk.) izraeli ellenzéki politikus 2016-ban egyszer már kért segítséget Orbán Viktor miniszterelnöktől és Szijjártó Péter külügyminisztertől, de ő nem járt sikerrel.
Ők is tudják: nem valószínű, hogy találnak bármit is
Az izraeli Ynet azt írja, hogy az erős sodrású Dunában nem valószínű, hogy lehet még csontokat találni. A búvár Berkovich azt mondja, 50-50 százalék esélyt ad arra, hogy idén februárban találnak-e maradványokat, vagy sem. „Nagyon sok függ attól, hogy mennyi és milyen természetű víz alatti munkálatok folytak a második világháború óta a Dunában azokon a területeken, ahol vizsgálódni fogunk”.
"Askenázi zsidókra jellemző genetikai jelek" - nahát, mégsem csak vallás?...
A Margit híd felújítása során 2011-ben 15-20 személyhez tartozó csontokat, cipőket és ruhákat találtak a háborúban a folyóba robbantott híd még ott lévő egyik darabja alatt. A csontok antropológiai és DNS-vizsgálata alapján kimondták, hogy közülük néhány a "Dunába lőtt zsidó emberek maradványai lehetnek", sőt néhány csonton lövésnyomokat is találtak – írta 2016-ban a Népszabadság.
Akkor a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezte a maradványok újratemetését, az idei új kutatásban azonban semmilyen módon nem vesznek részt, mondta Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Heisler szerint 2016-ban az orvostechnológiai vizsgálatok a csontok egy részénél az askenázi zsidókra jellemző genetikai jeleket rögzítettek, másik részüknél nem találtak ilyet.
„A csontoknak konkrét személyekhez történő kapcsolása lehetetlen volt. Történész kutatók szerint a holokauszt alatt több ezer embert lőttek a Dunába, illetve Budapest ostroma alatt sokan vesztek a folyóba. Csontjaik vélhetően teljesen szétszóródtak a több mint hetven esztendő alatt, és elképzelhető, hogy egészen a Fekete-tengerig bemosta őket Európa egyik legnagyobb folyója” – fogalmazott.
Több száz magyar és német holttest
Az áldozatok származásának pontos megállapítását nehezítette, hogy amikor 1944-ben a Margit hidat felrobbantották, több száz magyar és német holttest zuhant a Dunába. A Népszabadság cikkében azt írják, hogy erre hivatkozva többen megkérdőjelezték, hogy a 2011-ben kihalászott holttestek biztosan a "holokauszt" áldozatai-e.
Most Heisler András azt mondta, hogy a 2011-ben a Margit hídnál talált csontok orvosszakmai vizsgálata csupán annyit tudott megállapítani, hogy a csontok hány százalékában találtak az askenázi zsidó populációra jellemző paramétert. „Valójában még ez sem jelenti biztosan, hogy az zsidó emberé volt. A csontok jelentős részénél azonban még erre a megállapításra sem volt lehetőség” – fogalmazott.
Az újratemetés hosszas egyeztetések és viták után 2016-ban a Kozma utcai zsidó temetőben történt. A neológ zsidó szertartáson – éppen a csontok származása körüli kérdések miatt – a Mazsihisz elnöke és főrabbija mellett beszédet mondott Bíró László katolikus püspök, Bogárdi Szabó István református püspök, valamint Balog Zoltán akkori emberierőforrás-miniszter is.
Zoom
Fotó: Illyés Tibor / MTI