Közfelháborodást váltott ki, hogy a közelgő műtétje miatt február elején kiengedték a börtönből "M." Richárdot. A kecskeméti maffiaper egykori vádlottját rossz érzéssel tölti el, hogy ennyien utálják - írja a Bors.
Zoom
Az elsőrendű vádlott tudja, hogy az országban "első számú közellenségnek számít", az Echo TV Razzia című bűnügyi magazinjának adott, ma este adásba kerülő interjújában többek között erről is beszélt.
A baleset idején jogosítvány nélkül vezető férfi tagadja, hogy a megengedett 50 kilométer helyett 140-nel hajtott volna. Állítja: a százat biztosan nem lépte túl, s kokaint sem fogyasztott. Sokakat felháborított, hogy a szívbetegségére hivatkozó férfit nemrég egy edzőteremben fotóz­ták le.
– Ezt nem azért csináltam, hogy provokáljak valakit, én 2 és fél éves korom óta sportolok, próbálom betartani azokat a szabályokat, amiket az orvosom előírt – magyarázta Molnár Richárd.
A veleszületett szívbillentyű-elégtelenség miatt hamarosan egy nyitott mellkasos műtéten kell átesnie.
– Ez egy 4–6 órás műtét, ahol kettéfűrészelnek, kettévágják a mellcsontomat, kiveszik a szívemet, kivágják a rossz szívbillentyűt, és egy új szívbillentyűt ültetnek be – ecsetelte a férfi, aki hozzátette: tisztában van azzal, hogy "ezekben a műtétekben van elhalálozás".
A férfit sok támadás éri, mert luxusautókkal mutatkozik. Szerinte ez csak azért van, mert autókereskedéssel foglalkozik. Azonban "érdekesnek tartja", hogy arról miért nem számolnak be, hogy olajfestményeket szokott festeni. Nem tartja magát rossz embernek, a balesetet sajnálja, s arra számít, hogy a felépülése után visszakerül a börtönbe - tudjuk meg a bulvárlapból.
Frissítés: Ricsi megjavult, de azért még vannak buta döntései...
2. frissítés: és igen, itt a fotó a művész úrról:
Zoom
További részletek a teljes adásban.