Európai parlamenti (EP-) választásnak még soha nem volt akkora tétje, mint a mostaninak lesz, hiszen még soha nem állt fenn a veszélye annak, hogy a kormány és a miniszterelnök kivezesse Magyarországot az unióból – hangoztatta a Jobbik országgyűlési frakcióvezetője, EP-listavezetője pénteken Miskolcon, sajtótájékoztatón.
Gyöngyösi Márton a választás tétjének nevezte, hogy megengedik-e a kormánypártoknak, hogy kivezessék Magyarországot az európai országok közösségéből, „bérrabszolgaságon alapuló, feudális diktatúrát” hozva létre. Magyarország teljesen elszigetelődött az Európai Unióban, a magyar miniszterelnököt egyszerűen „levegőnek nézik” az uniós csúcsértekezleteken – mondta az ellenzéki politikus.
Kijelentette: a kormánypártok a nemzeti érdeket nem tudják képviselni, mert elszigetelték magukat, szövetségesek nélkül maradtak Európában.
Gyöngyösi Márton kitért arra: a migráció ellen nemcsak szavakban, hanem tettekkel is küzdeni kell; a kormány 86 ezer migránst szabadított rá az országra az elmúlt három évben, 86 ezer embert telepített le illegálisan, olyanokat is, akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. A „határzár jó, támogatjuk is”, ugyanakkor vissza kell állítani a határőrséget – hangsúlyozta.
Fontos az EP-választás, erre szeretné a Jobbik felhívni a magyarok figyelmét, menjenek el szavazni május 26-án, és voksoljanak a Jobbikra –buzdított Gyöngyösi Márton.
(MTI)
Kapcsolódó: