A 2019-es EP-választás alaposan átrajzolta az ellenzéki erőviszonyokat. A XXI. Század Intézet elemzése szerint a múlt vasárnapi eredmények alapján az MSZP-Párbeszéd már be sem jutna a magyar Országgyűlésbe, a Fidesz-KDNP pedig mindent elsöprő, 80,9 százalékos mandátumarányt szerezne.
Zoom
A mostani eredmények alapján modellezve a magyar parlamenti mandátumok elosztását, a Fidesz-KDNP a 199 megszerezhető parlamenti mandátumból 161-et kapna (106 egyéni, 55 listás mandátum), ami 80,9 százalékos többséget jelentene. Ez a mostani kétharmados többség helyett négyötödös kormánypárti aránynak felelne meg.
Az ellenzéki pártok közül – a hazai választáson a közös indulás esetén érvényes 10 százalékos bejutási küszöb miatt – az MSZP-Párbeszéd már be sem jutna az Országgyűlésbe, míg a legnagyobb parlamenti frakcióval – összesen 19 mandátum – a Demokratikus Koalíció rendelkezne. A DK mellett csupán két ellenzéki pártnak lenne még frakciója, a Momentum 11, a Jobbik 8 képviselőt küldhetne a parlamentbe - írja a Híradó.