A Szerencsekerék egykori műsorvezetőjét, Klausmann Viktort indítja a Fidesz helyi szervezete polgármester-jelöltként Gyöngyösön. Amikor a nyáron ezt bejelentették, akkor a térség országgyűlési képviselője Klausmannról elmondta, hogy tévés produkciói mellett a Mátra szerelmese, mentőcsapatot és síakadémiát vezet, rendezvényeket szervez, és önkormányzati képviselő is volt.
Csak egy dolgot felejtett el: Klausmann 2015 októberétől öt éven keresztül, tehát 2020 októberéig a cégvezetéstől jogerősen el van tiltva.
Ez ugyan nem akadálya, hogy betöltse a polgármesteri pozíciót, mindenesetre kínos csorba.
A cégadatbázisban az látszik, hogy Klausmann az ügyvezetője és tulajdonosa volt a Magyar Sportakadémia Kft.-nek, amikor 2012-ben az ÉMÁSZ, tehát egy áramszolgáltató cég lefoglaltatta a céges tulajdonrészt (vélhetően tartozás miatt). Aztán 2015 elején a NAV kezdeményezésére kényszertörlési eljárás alá került a cég, októberben pedig a bíróság ki is mondta a cég kényszertörlését. Akkor októberben el is rendelték, hogy Klausmann öt éven keresztül nem lehet gazdasági társaságban többségi vagy kizárólagos tulajdonos, illetve nem lehet annak vezető tisztségviselője.
(24.hu nyomán)