Az újhorthyzmus írmagját is ki kell irtani, és tiltakozni kell az ellen, hogy a Mi Hazánk Mozgalom Horthy Miklós budapesti bevonulásának századik évfordulóján "masírozik" Újbudán – jelentették ki az MSZP, a Párbeszéd és a DK politikusai szombaton a fővárosi Szent Gellért téren. Jobbikos barátaik ezúttal jobbnak látták, távolmaradni.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke kiemelte: ha 2022-ben a köztársaságpártiak bizalmat kapnak Magyarországon, akkor a vörösterror áldozatainak emlékműve mellé azonnali hatállyal felállítják a fehérterror áldozatainak emlékművét is.
"Horthy elutasította a köztársaságot, a demokráciát, és regnálása alatt végig Budapest-ellenes politikát folytatott. Olyan rendszert hozott létre, amelyet Orbán Viktor és a Fidesz ma vállaltan példának és mintának tekint, és amely egyre inkább hasonlít a mai Magyarország világára" – közölte.
Úgy fogalmazott, a Horthy-rendszer az antiszemitizmust a hivatalos állami politika szintjére emelte, és kizárta a politikai váltógazdaságot, az Orbán-rendszerben pedig "sorosoznak" és törvényt alkotnak annak érdekében, hogy az ellenzéki képviselők ne emelhessék fel érdemben a szavukat a parlamentben.
Kunhalmi Ágnes arra is kitért, hogy Horthy háborúba vezette az országot, Orbán néhány napja pedig azt mondta, 2026-ra a magyar honvédség képes lesz egy helyi háború megvívására.
"Akik ma azt állítják, hogy az önkormányzati választások eredményeképpen Budapest ismét vörös rongyokba öltözött, azok semmibe veszik a választók akaratát, és szembeszállnak a demokrácia minden elemével" – mondta az MSZP politikusa.
Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke hangsúlyozta: amíg "a Fidesz és szövetségese, a Mi Hazánk Mozgalom újhorthysta társadalmat épít", az MSZP és ellenzéki partnerei 2022-ben vissza akarják vezetni az országot európai, demokratikus, szociáldemokrata hagyományaihoz.
Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője Horthy Miklós "bűnösségét" hangsúlyozta, hozzátéve: "rendszere" meggyilkolt nagy művészeket, elüldözött tudósokat, megalkotta a világ első zsidótörvényét, "kétszázezer magyart küldött a halálba a Don-kanyarban". "Az a feladatunk, hogy 2022-re a horthyzmus írmagját is kiirtsuk" – közölte.
Barabás Richárd, Újbuda alpolgármestere, a Párbeszéd szóvivője úgy fogalmazott: a "nácik" szombaton Újbuda kulturális főutcáján kívánnak egy "ordas eszme mellett kiállva" vonulni.
(MTI nyomán)
"Náci beszédet" kellett elviselniük szegény túlélőknek
Néhány mondat erejéig Budaházy Edda is bekapcsolódott a sajtótájékoztatóba, a hatodik perctől látható:
Frissítés: undor és megvetés - Karácsony is felmondta a kötelezőt
Jobbikos barátai pedig megtanították neki, azzal a hazugsággal kell megpróbálni ellehetetleníteni a Mi Hazánkat, hogy a Fidesz álellenzéki fiókpártja:
Zoom