Felmentette az emberölés vádja alól és szabadlábra helyezte a Prisztás József megölésével vádolt Hatvani Istvánt a perújítási tárgyalásban a Fővárosi Törvényszék pénteken. A felbujtás miatt elítélt Portik Tamás és a bűnsegédlet miatt elítélt Fazekas Ferenc esetében ugyanakkor elutasították a perújítást.
A vádlottak mindvégig tagadták bűnösségüket, és több, korábban más ügyben elítélt tanú is azt mondta, úgy tudja, hogy a végrehajtó nem Hatvani István volt, hanem Jozef Rohác.
Rohác a Fővárosi Törvényszéken tartott tavaly júniusi perújítás keretében magára vállalta a gyilkosságot. Azt állította, hogy a megbízást az ukrán maffiától kapta, a dunaszerdahelyi bűnözői csoport közvetítésével, és a gyilkosságot 15 ezer márkáért hajtotta végre. Szerinte a vallomását az is alátámasztja, hogy csak az elkövető, vagyis, ő tudhatja, hogy a nyomozók nem találtak töltényhüvelyt a helyszínen. A hüvely ugyanis abban a nejlonszatyorban maradt, amellyel “álcázta” a hangtompítós pisztolyt.
Rohác azt mondta, hogy a bűncselekményért elítélteknek semmi közük nem volt a vállalkozó megöléséhez. Vallomásában részletesen leírta a bűncselekmény helyszínét, az elkövetés módját és annak egyéb körülményeit. A bíróság kérdésére válaszolva elmondta, hogy azért tesz beismerő vallomást, mert az évek során a fegyházban megváltozott, így nem tartja helyesnek azt, hogy másokat ítélnek el azért, amit ő követett el.
A Fővárosi Törvényszék álláspontja szerint Jozef Rohác vallomása sok ellentmondást tartalmaz ugyan, de alapvetően nem ütközik a korábban megállapított tényekkel, így alkalmas Hatvani István elkövetői magatartásának kétségbe vonására.
A törvényszék mindezek miatt hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletnek a Hatvani bűnösségét megállapító részét, és a férfit felmentette az emberölés vádja alól, egyúttal elrendelte a jogerősen kiszabott 15 éves büntetésének félbeszakítását.
A törvényszék szerint ugyanakkor a jogerős ítélet Portik Tamásra vonatkozó része nem nyert cáfolatot Rohác vallomásával, így az esetében – hasonlóan a bűnsegédlet miatt elítélt Fazekashoz – a perújítást elutasította.
Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője azt közölte, hogy az ügyészség határozott álláspontja az, hogy a felmentő ítélet nem megalapozott, ezért az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.
Mivel Hatvanit most felmentették az emberölés vádja alól, ez azt jelenti, hogy a férfi azonnal el is hagyhatja a börtönt. Ha viszont a másodfokú bíróság elutasítja a perújítási indítványt, akkor Hatvaninak újra börtönbe kell vonulnia - írja a 24.