A Mi Hazánk Mozgalom örömmel fogadja, hogy a Fidesz magáévá teszi a Mi Hazánk néhány programpontját és jelszavát, bár a forrásmegjelölés elmulasztását és a sokszor csak szavak szintjén vagy félmegoldással történő Fidesz-politikát sérelmezi. A kormánypárt közel két héttel azután követeli a fővárosi parkolás ingyenessé tételét, hogy a Mi Hazánk kezdeményezte: a veszélyhelyzet végéig az egész ország területén legyen ingyenes a parkolás - írja közleményében Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese. Alább a folytatás.
Nem ez az első eset, hogy a kormánypárt sajátjaként állítja be a Mi Hazánk korábbi ötletét, hiszen Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója saját Facebook-oldalán osztotta meg a Mi Hazánk Ifjainak akcióját, amelynek keretében a Szent László Kórház kerítésén helyeztek el molinót "Rajtatok az ország szeme, köszönjük, hogy vigyáztok ránk!"-felirattal. A fideszes politikus persze elhallgatta, hogy melyik szervezet vezetői készítették ezt a molinót. Ahogy azt is igyekeznek minél inkább elhallgatni, hogy a Mi Hazánk egyedüli ellenzéki pártként támogatta a koronavírus-törvény minél előbbi elfogadását, sőt a közmédia a híradójában kifejezetten összemosta a mi országgyűlési képviselőinket a balliberális tömbbel.
Most még ennél is tovább ment a Fidesz, hiszen tegnap a Mi Hazánk Mozgalom alapításától folyamatosan használt jelszavát, a "Minden magyar felelős minden magyarért!", Szabó Dezsőtől származó idézetet is elkezdték sajátjukként használni, ami már több mint egy hete, éppen a járvány miatti veszélyhelyzetre is utalva a Mi Hazánk központi Facebook-oldalának is borítóképe lett ismét. Azt már az elmúlt években megszokhattuk, hogy korábbi javaslatainkat, - mint például a párt elnökének ötletét a határkerítés megépítéséről - sajátjaként tálalja a Fidesz, de pártunk évek óta használt jelszavának használata példátlan volt eddig a kormánypártoktól.