Egyszeri adót vetnek ki a pénzintézeti szektorra, az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Zoom
A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer szilárd, működése stabil, 2019 pedig az egyik legsikeresebb évük volt a Magyarországon működő pénzintézeteknek. Ez megfelelő alapot teremt ahhoz, hogy a mostani veszélyhelyzetben a bankszektor is részt vállaljon a rendkívüli terhekből.
A kötelezettséget a pénzintézeteknek külön bevallással kell majd teljesíteniük és június 10-ig, szeptember 10-ig, valamint december 10-ig kell befizetniük.
Varga Mihály kiemelte, hogy a bankrendszer a következő öt évben egyenlő mértékben levonva a bankadóból ezt az összeget visszakapja, tehát egyszeri előrehozott adóbefizetésről van szó.
(MTI)
Frissítés: Mi Hazánk: ez elfogadhatatlan
Elfogadhatatlannak tartjuk Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentését, amelyből kiderült, hogy a kormány, ígéretével ellentétben, valójában a bankoktól sem von el pénzt a gazdasági károk enyhítésére, nincs szó szolidaritási bankadóról, ez az intézkedés csupán előrehozott adóbefizetést jelent.
Továbbra is azt követeljük, hogy a vidéki kistelepülések kivéreztetése helyett legyen Zuckerberg-adó, a bankok mellett járuljanak hozzá a digitális milliárdosok és a hazai oligarchák is a magyar gazdaság megmentéséhez!
Követeljük azt is, hogy az álláskereső, munka, jövedelem nélkül maradt magyarokról is gondoskodjon az állam! - írja közleményében Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke.