Ahogy az egyik rettegő kifejtette: azért ordibálnak, mert félnek. A nácifantom sajnos gyáva, és a sok cigány láttán nem került elő, pedig minden éjjel zaklatja őket. Nem jó most Mikepércsen elnyomott romának lenni.
Zoom
A nácifantom többnyire az erdőből támad, és a cigányok kutyáira fáj a foga
A 47. perc után kiderül (azaz mondja az egyik cigány), hogy eleinte csuklyában járkáltak csak a "kutyák", de már anélkül is. 48:40-től az is elhangzik, hogy már három hete itt vannak a nácik négyen-öten, és rájuk verik az ajtókat. (Miközben a Deák téri késelés óta két hét sem telt el.)
A teljes videó végignézését csak a legmazochistább időmilliomosoknak ajánljuk.
(A videó itt is elérhető.)
Őszintén reméljük, hogy derék cigány testvéreink az éjszakai kaland ellenére ugyanúgy tudtak ma teljesíteni a munkában, mint máskor.
És most nézzünk néhány hozzászólást!
"Gyöngyösii" Zsanett hagyományosan vallásos cigányként Istenbe veti bizalmát, de mintha hajszín alapján diszkriminálna egy kicsit:

Zoom
 
Ha nem lenne egyértelmű, a nácik az erdőből támadnak éjjel:

Enikő a megújuló energiaforrásoknak is a híve:

További érdekesebb morzsák a beszélgetésből, többek az is kiderül, van, aki nem átall kételkedni a nácifantomban:




(Kuruc.info)