Csütörtökön az iratismertetéssel és a perbeszédekkel folytatódott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Dózsa György úti halálos közúti baleset tárgyalása. Az ügyész fenntartotta a vádiratban foglaltakat, és letöltendő börtönt kért "M." Richárdra azzal, hogy örökre tiltsák el a vezetéstől, a balesetben érintett másik sofőrre pedig próbaidőre felfüggesztett fogházat kért.
Zoom
Vajon a mélységes bűnbánat vagy a szívműtétből való lábadozás közben látható Ricsink? (A képeket a barátnője tette közzé tegnap az Insta-oldalán, nem tudni, mikor készültek; fotók: olvasónktól)
A Dózsa György úti tragédia 2017 májusában történt. Molnár Richárd hatalmas sebességgel csapódott Mercedesével egy balra kanyarodó Citroenbe. A kanyarodni akaró autó az ütközéstől többször is megpördült, majd berepült a buszmegállóba. A balesetben két ember vesztette életét. Bár Molnár Richárd kábítószert fogyasztott, a szakértők szerint "ez nem volt hatással a vezetési képességére".
A vád szerint Molnár vezetői engedély nélkül a megengedett 50 km/órát jelentősen meghaladó, 135–140 km/óra sebességgel közlekedett a Dózsa György úton a Kassák Lajos utca irányába. Ekkor érkezett a kereszteződésbe a 47 éves N. József, aki szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a nagy sebességgel érkező sofőr elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A két kocsi olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára, és elütött három gyalogost. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy sérülései következtében a helyszínen életét vesztette. A másik utas a kórházban hunyt el, három gyalogos pedig könnyebben sérült meg. A kanyarodó gépkocsi sofőrje életveszélyes, míg Molnár Richárd könnyebb sérüléseket szenvedett.
Ehhez az eljáráshoz egyesítették Molnárnak azt az ügyét, amelyben korábban bevonták a jogosítványát. A vád szerint akkor csaknem elsodort egy kerékpárost, majd az emiatt kialakult konfliktus során az utasával együtt kiszállt az autóból, és megverte a biciklist.
A mostani tárgyalás azzal kezdődött, hogy ismertették a korábbi igazságügyi szakértői véleményeket. A védelem kifogásolta az elmeorvosi vizsgálatok megállapításait, és újabb indítványokat terjesztett elő, ám ezeket a bíró elutasította. Az ügyész a vádbeszédében először a biciklist ért támadásról beszélt. Mint mondta, teljesen egyértelmű, hogy a vádlottak le akarták ráncigálni a férfit a biciklijéről, és azért bántalmazták, mert rácsapott a kocsijukra.
Kiemelte, egyértelműen megállapítható az is, hogy Molnár Richárd gyorsan hajtott a baleset bekövetkeztekor, amit alátámasztott a műszaki szakértői vélemény, valamint az a felvétel is, amikor a vádlott magát videózta a becsapódás előtt. Az ügyész részletesen kitért a baleset másik vádlottjának, N. Józsefnek a felelősségére is. Álláspontja szerint a férfi gyakorlatilag saját magát hozta nehéz helyzetbe azzal, hogy levágta a kanyart. Ha nagy ívben kanyarodott volna, akkor észlelhette volna a nagy sebességgel érkező másik kocsit, és elháríthatta volna a balesetet.
Az ügyész a perbeszédében kitért a Molnár Richárd elmeállapotát firtató megállapításokra is. Mint mondta, az, hogy valaki személyiségzavarban szenved, nem jelenti azt, hogy ne lenne beszámítható. A perbeszéde végén az ügyész letöltendő börtönt kért Molnár Richárdra halálos közúti baleset gondatlan okozása és más bűncselekmények miatt, azzal, hogy véglegesen tiltsák el a vezetéstől.
Súlyosító körülményként említette a férfi büntetett előéletét, s azt, hogy vezetéstől eltiltás hatálya alatt közlekedett. Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor részbeni beismerő vallomását és "az időmúlást". N. Józsefre próbaidőre felfüggesztett fogházat kért halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
Itt érdemes megjegyezni, hogy az ügyészség még a per elején 7 év 2 hónapot kért Molnár Richárdra arra az esetre, ha az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is. Mivel az általa elkövetett bűncselekmény 1-től 7,5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ez azt jelenti, hogy az ügyészség a 4 év 3 hónapos középmértéktől jelentősen felfelé eltérő büntetéssel lenne elégedett.
Molnár Richárd védője a védőbeszédében kifogásolta, hogy nem vették figyelembe azokat szakvéleményeket és megállapításokat, amiket kértek. Kitért a védence "hányatott gyerekkorára", "korábbi betegségeire", a másik sofőr felelősségére, valamint arra is, hogy a másik kocsiban ülő egyetemista fiú biztonsági öve nem volt becsatolva a baleset pillanatában. N. József védője pedig azt taglalta, hogy olyan sebességgel érkezett a másik jármű, hogy védencének esélye sem volt felmérni a helyzetet.
Molnár az utolsó szó jogán azt mondta, hogy soha nem állt szándékában kivonni magát a felelősség alól. Elismerte, hogy gyorsan hajtott, és sajnálatát fejezte ki a történtekért.
Zoom
"Mindenki engem tart rossznak, mindenki azt hiszi, hogy én vagyok a legrosszabb ember a világon. Nincs ezzel semmi bajom, mert biztos, hogy csináltam sok csúnya dolgot az életem során. Ebben az esetben viszont szó sem volt szándékosságról, rosszul döntöttem és rosszul választottam meg a sebességet. És rosszul döntöttem akkor is, amikor jogosítvány nélkül ültem az autóba" – mondta, majd sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy nem kért már korábban bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól - írja a 24.