Május folyamán portálunk is hírt adott róla, hogy Pilismaróton egy mentálisan terhelt, vérfertőző kapcsolatból származó cigány 16 késszúrással megsebesített a helyi dohánybolt előtt egy férfit, majd a rendőrség 72 órán belül szabadon is engedte, mondván, „önvédelemből tette”, és „különben sem beszámítható”. Ja, akkor meg vagyunk nyugodva. Csak éppen a helyiek nem.
Zoom
A Magyar Jelen járt utána annak, jelenleg mit gondolnak a pilismarótiak. Tudni kell még hozzá, az esettel én magam is foglalkoztam májusban (itt, itt és itt), s az a kép tárulkozott ki előttem, hogy a településen bizony nincs működő rendőrőrs. Ami volt valaha, annak ajtaját már a gaz is benőtte. „Természetesen” azóta sincs.
Az eset jól leképezi a magyar állapotokat. Gyakorlatilag azóta sem történt az égvilágon semmi. A késes cigánybűnöző pedig, mert, bár mentálisan retardált, annyira azért a jelek szerint mégsem, hogy azt ne fogná fel, milyen könnyedén megúszta a korábbi késelését, így folytatja ámokfutását. Felbátorodott, késsel hadonászik, halálosan fenyeget meg embereket. Egyöntetű vélemény: az újabb tragédia a levegőben lóg.
Csak jellemzésképpen egy történet, melyet helyiektől hallottunk. B. Norbertre pár hete rendőrt kellett hívni, mert, mint meséli egy ottan lakos, elindult a házából egy találkozóra, és a cigánybűnöző úgy vélte, hogy őt videózza közben (holott csak telefonált az illetőnek, akivel esedékes volt a találkozója), ezért egész konkrétan le akarta szúrni. Aztán egy másik eset, az imént említett illető édesapját is le akarta szúrni a késes cigány. Ennek oka mindössze annyi volt, hogy mivel az a házuk előtt hangoskodott és késsel a kezében dörömbölt az ablakon, el akarta zavarni, ez váltotta ki belőle a gyilkos indulatokat. De a minap a buszmegállóban B. Norbert testvére, Csaba megfenyegette a férfit, hogy „meg fogja ölni, amiért ráhívta a rendőröket”.
A hétvégi házak sincsenek biztonságban. Továbbra is egyre-másra próbálják feltörni azokat, vannak, akik kamerát is szerelnek már a házukra. Nem nehéz kitalálni, kik lehettek, főleg annak tükrében nem, hogy a faluban köztudott, a nevezett cigány család hétvégi házak feltörésére „szakosodott”, nyilván ők ezt, ha majd liberális „jogvédők” kiokosítják őket, „szezonális munkának” nevezik, mint az enyingi Sztojkáék a „bodzaszedést” (értsd: prostitúció).
Tartja magát a mondás, „amíg vér nem folyik”. Értve ez alatt, hogy addig nem foglalkozik a rendőrség kellőképpen egy jelenséggel, amíg valakit meg nem szúrnak vagy meg nem hal. Úgy tűnik, Pilismaróton már ez a tétel sem áll. Hiszen májusban a tizenhat „önvédelmi” szúrásból igen sok vér kifolyhatott, mégis minden megy úgy, ahogy eddig. És ez nem Borsod, itt még csak no-go zónák sincsenek, a gyönyörű, mintegy kétezer lelket számláló Duna-kanyarbéli kis falu életét mintegy 2-3 cigány család nehezíti meg… De meddig, hol a vége?
Lantos János – Kuruc.info