Újabb bocsánatkérést olvashatott Manfred Weber néppárti frakcióvezető és a többi frakciótag Deutsch Tamástól kedd reggel. A fideszes EP-delegáció vezetője a EuroNews szerint azt írta, szeretné tisztázni a korábbi interjúban elhangzott állításait.
Zoom
"Szeretném megismételni a bocsánatkérést Manfred felé és a többi kollégám felé. Nem állt szándékomban megbántani senkit, sem a frakcióvezetőt, sem a frakció többi tagját, sem a pártcsaládunkat általánosságban" - írta Deutsch.
"Ez hiba volt a részemről, amiért bocsánatot kérek. Egyúttal visszavonom a szerencsétlen hasonlatot, amit használtam. Remélem, hogy le tudjuk hűteni a kedélyeket és folytatni tudjuk a közös munkát az Európai Unió javításáért. A mostani válságban minden korábbinál nagyobb szükség van az egységre" - zárta levelét a Fidesz alapító tagja.
Deutsch egyszer már bocsánatot kért Manfred Webertől az ügyben. A néppárti frakció szerdán este hatkor ülésezik majd, Deutsch Tamás ügye is a napirenden lesz. A kizárásról azonban nem biztos, hogy szavaznak, ez csak azután derül majd ki, hogy lezajlott a vita Deutsch ügyéről.
Az ügy előzménye az ATV Csatt című vitaműsorában elhangzott mondat volt, ahol a Gestapo és az ÁVO jelszavával állította párhuzamba Manfred Weber néppárti frakcióvezető üzenetét Deutsch. A fideszes politikus Manfred Weber frakcióvezető korábbi nyilatkozatára reagált, aki így fogalmazott a jogállamisági mechanizmusról: "Ha azt állítod, hogy az igazságszolgáltatás független és a média szabad, akkor nincs semmi félnivalód. Kérlek, add a beleegyezésedet a megállapodásokhoz."
Deutsch így reagált erre a mondatra a vitaműsorban: "Ha nincs semmi takargatnivalód, akkor nem kell félned. Én jól emlékszem, hogy a Gestapónak és az ÁVO-nak ugyanez volt a jelszava. Ezt mondták. Mintha az lenne a történelmi tapasztalata az abban az időben Németországban és Magyarországon élőknek, hogy azoknak is tömegesen volt félnivalójuk, akiknek nem volt semmifajta takargatnivalója nem volt."
Egy hete Manfred Weber azt nyilatkozta Deutsch hasonlatáról, hogy "ami sok, az sok."
Korábban írtuk: