Lengyel Róbert, Siófok polgármesterének Facebook-bejegyzéséből derül ki, hogy a Petőfi sétány területére „egyebek mellett arcfelismerő rendszerrel” is rendelkező kamerákat telepítenek.
„Városunk egyik legfrekventáltabb helye nyáron a Petőfi sétány, illetve a nagy strand. Az ott hömpölygő tömeg, a rengeteg vendéglátó hely, a programok melegágyai a jogsértéseknek is” – kezdi sorait Lengyel. Hozzáteszi, hogy az elmúlt években sok energiát fektettek abba, hogy az előbb említett területeken a közbiztonságon javítsanak, aminek komoly eredményei is vannak: „A rendőrség hivatalos adatai szerint ott a 8-10 évvel korábbiakhoz képest mintegy 90%-os bűncselekményszám-csökkenést regisztrálhattak az elmúlt években.”
A bejegyzésből kiderül, hogy a korábban kiépített siófoki térfigyelő kamerarendszer infrastruktúrája és eszközparkja részben már elöregedett, ezért 2020-ban megkezdték a minőségi cseréket.
„Jelenleg 39 új, mesterséges intelligenciával ellátott kamera felszerelésével immár egy országosan is egyedülálló rendszer alapjait tettük le” – fejti ki Lengyel Róbert.
A kameráink arcfelismerő rendszerrel is rendelkeznek. „Ez praktikus azt jelenti, hogy ha az operátor személyzet kiszúr egy zsebtolvajlást, vagy akár verekedést, az ott rögzített arcot a rendszer kamerái a tömegben keresik, felismerik, ezzel az elfogást a biztonsági személyzet, illetve a rendőrség számára nagyon gyorsan lehetővé teszik. Nincs menekvés…” – zárja sorait a polgármester.
(Mandiner nyomán)