Kanadai gyilkosokat fogtak el Magyarországon szombat este - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon hétfőn.
A kanadai rendőrök gyanúja szerint egy 28 éves felvidéki születésű kanadai állampolgár és 26 éves kanadai barátnője február végén a kanadai Hamiltonban megölt egy 39 éves férfit, valamint több lövéssel életveszélyesen megsebesítette az ő 26 éves barátnőjét.
A páros - Oliver K. (azaz Karafa) és Lucy L. (pontosabban Yun Lu "Lucy" Li) - a bűntettet követően elmenekült, hónapok óta illegalitásban élt.
Zoom
A kanadai hatóságok feltételezték, hogy mindkét szökevény elhagyta Kanadát és Európában próbál elrejtőzni, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellenük, valamint sajtófelhívást is közzétettek.
A körözöttek menekülésének a KR NNI vetett véget. Együttműködve a kanadai és több európai rendőrséggel, hosszas hajsza után a magyar rendőrök azonosították a szökevények feltételezhető rejtőzködési helyét. Szombat este Budapest VI. kerületében, az utcán elfogták mindkét embert.
Oliver "K."-t és "Lucy L."-t őrizetbe vették, kiadatásukról később döntenek - olvasható az MTI által idézett közleményben.
Gazdag, befolyásos családok gyerekeiről van szó, néhány részlet erről az alábbi videóban: