Az elmúlt napokban a nagy nyilvánosságot elkerülte, hogy egy nem mindennapi döntést fogadtak el az Európai Unió parlamentjében. Az esetről a magyar nyelvű médiában semmilyen információ nem jelent meg (ez nem egészen így van, mi tegnap vezető hírként hoztuk a PCX írását, melyet az ezt a cikket jegyző Erdély.ma most vett át - a szerk.), pedig az ügy érdekelheti a szavazópolgárokat, hiszen nem másról van szó, minthogy az EU jóváhagyta a magánkommunikáció megfigyelését, ez pedig minden tagállamra kötelező.
Zoom
Még egyértelműbben: a gyerekek jogaira hivatkozó csomagolásban megszületett a jogi kerete az állampolgárok totális megfigyelésének. Azaz a kormányok, a globális cégek felhatalmazást kapnak a személyes kommunikáció követésére, még egyszerűbben fogalmazva: bírósági felhatalmazás nélkül, puszta gyanú alapján ezentúl bárhol, bármikor belenézhetnek az elektronikus postaládájába, elolvashatják az üzeneteit.
Mindezek előtt viszont egy érdekes jelenségre érdemes figyelni: a Fidesz kommunikációjában a magyarországi balliberális ellenzéki pártok úgy szerepelnek, mint a globális Soros-hálózat lerakatai, akik a magyar érdekek ellen dolgoznak.
Zoom
Zoom
Zoom
Természetesen ebben az összefüggésben nem meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc feleségétől, Dobrev Klárától a momentumos Cseh Katalinig mindenki támogatta az állampolgári szabadságjogokat semmibe vevő, a diktatúrára hajazó megfigyelési javaslatot az Európai Unió parlamentjében, hiszen a "gazdáik" érdekeit védik.
A különös koalíció viszont azzal vált teljessé, hogy most Dobrev Klárához és a Momentumhoz a Fidesz is csatlakozott. Úgy tűnik, ha a szavazó állampolgárokat kell megfigyelni, akkor az ellenzék és a kormánypárti képviselők félre tudják tenni a nézetkülönbségeiket.
Zoom
Zoom
A globális világgal szembeni magyar szabadságharcot hangoztató Fidesz képviselői mindannyian megszavazták az állampolgárok totális megfigyelését lehetővé tevő jogszabályt. Ez alól nem kivétel az RMDSZ két magyar képviselője sem, írja az Erdély.ma.
Zoom
Zoom
A megfigyelési javaslatot megszavazó képviselők listáját itt találja meg.