Mint mi is megírtuk: egy óbudai lakásszövetkezeti elnök kiragasztott papíron figyelmeztette a háztömb idős lakóit, hogy gyanús halálesetek, gyanús eltartási szerződéskötések után a jövőben figyeljenek a haszonélvezeti jogról, eltartási szerződésekről szóló ügyleteknél. A kiírást egy konkrét haláleset, majd új tulajdonos megjelenése előzte meg, a kiírásos akció után pedig többen is jelentkeztek hasonló történetekkel a lakásszövetkezeti vezetőnél. A rendőrség a konkrét esetben vizsgálatot folytat, hogy felmerült-e bűncselekmény gyanúja.
Zoom
Fotó: Német Tamás / Telex
A történetet a Ripost indította el; egy keddi cikkükben hívták fel a figyelmet a szokatlan lakóházi üzenetre. Óbudán, a Vörösvári úti panelházakban (1-11) tettek ki A4-es papírokat a lifteknél:
 
Zoom
Fotó: Ripost
A papíron hivatalos pecsét: az Óbudai 5. számú Lakásszövetkezet. Elnöke, Tilly László már akkor elmondta, több olyan halálesetről is tudnak a környéken – a környező lakásszövetkezetek is beszámoltak hasonlókról –, amikor eltartási szerződést kötöttek idős egyedülálló személyekkel, akik a szerződést követően hamarosan meghaltak, gyanús körülmények között. Azt is hozzátette, hogy nem minden szerződést ugyanaz a személy kötötte, de szerinte "egy csoporthoz tartoznak".
Tilly a házban lévő lakásszövetkezeti irodában azt mondta a Telexnek, nem minden esetben az ismert, hagyományos eltartási szerződésről van szó, hanem olyan adásvételi szerződésről, amit úgy kötnek, hogy az idős tulajdonos haláláig tartó haszonélvezeti joggal rendelkezik.
Zoom
Tilly Zoltán, az Óbudai 5. sz. lakásszövetkezet elnöke irodájában 2021. július 14-én (fotó: Német Tamás / Telex)
Tilly elmondása szerint ezeket a szerződéseket úgy kötik, hogy az ingatlanban található ingóságokat, bútorokat, ékszereket is megörökli az, aki megvásárolta a tulajdonjogot.
Egy 40 milliós értékű lakásnál 8-10 millió forintnyi vételárat utalnak át, majd két-három nap múlva felhívják az idős embereket valami olyan történettel, aminek az a vége, hogy ki kellene vennie pénzt a bankból.
Tilly elmondása szerint azért, hogy az a lakásban legyen, hiszen minden, ami ott van, az a szerződő felet illeti a halál után.
Aztán nem tudjuk, mi történik, de 3-8 hét múlva a szomszédok szagokat éreznek, a lakást feltörik, és megtalálják bent a holttestet.
Szerinte az ilyenkor bevett eljárási gyakorlatot kellene megváltoztatni: kiérkezik az orvosi ügyeletről az orvos, aki megállapítja a halál beálltát, és ő nyilatkozik arról, hogy történt-e idegenkezűség, van-e idegenkezűségre utaló nyom. Ha nincs, akkor nincs bűnügyi helyszín, nincs igazságügyi boncolás. De Tilly szerint egyrészt az orvos ránézésre nem tudja eldönteni, hogy nem kapott-e valamilyen gyógyszert, vagy véletlenül esett-e el az illető, vagy segített valaki. Ezt használják ki ezek a bűnözői körök.
"Remélem, a rendőrség komolyabban veszi majd ezeket a holttest-megtalálásokat, egy bűnügyi helyszínelő hátha kimegy, és rendesen körülnéz" – mondja arról, mit remél majd a nyilvánosságától. Azt is hozzátette, hogy ez egy kiterjedt dolog kell hogy legyen, mert miközben egy hagyatéki eljárás fél évre, vagy egy évre is elnyúlik sok esetben, itt pár hét múlva már lezavarják, jön a birtokbavétel.
A kiplakátolós akciójának közvetlen előzménye, hogy május végén a háztömbben szagot éreztek a szomszédok egy lakásnál, majd a kiérkező katasztrófavédők a rendőrök és a lakásszövetkezeti elnök – mint hatósági tanú – jelenlétében betörték az ajtót. Egy idős, egyedül élő férfi holttestét találták meg, aki több hete halott lehetett. Tilly szerint neki az volt a gyanús, hogy
miközben fel kell törni egy ajtót, mert a lakásban egy egyedül élő férfi meghalt, a rendőr alig tudta visszazárni az ajtót, az ahhoz való kulcsot hosszan kereste, és valami hátsó szobának egy fiókjában talált végül egyet. Miközben nem életszerű, hogy valaki ne az ajtóban, vagy körülötte felakasztva, vagy a zsebében tartaná a kulcsot, amikor a lakásban van.
Az eset után aztán többen is megkeresték elmondása szerint hasonló történetekkel, illetve egy lakó mutatott neki egy papírt, amit a postaládájában talált a következő szöveggel (a helyesírási hibákkal együtt):
Tisztelt Hölgyem, Uram! Ha elmúlt 60 éves és szeretne nagyobb pénzhez jutni, akkor hívjon engem. Eltartási szerződést köthetünk úgy hogy maga a lakásában élhet élete végéig én pedig nagyobb összeget fizetek magának. Ügyvéd előtt rendezünk minden papírt! Keressen nyugotan.
Kis nyomozás után kiderült, a papírt csak azokhoz az egyedül élő idősekhez dobták be, akiket egyáltalán érinthet ez a dolog. Tilly szerint pontosan tudják ezekről az emberekről, hogy mi a családi helyzetük, és hogy melyik ajtónál laknak. Hogy ezeket az információkat hogyan szerzik be, arról sokan, sok ötlettel álltak elő, de a legtöbb ember szerint egyértelműen az épületsor mögötti piacon szedik össze. Az idős emberek környékén megjelennek, csomagot segítenek vinni, és közben kikérdezik őket minden fontosról.
"Anélkül, hogy bármi konkrétumot (például neveket) írnánk, többen is beszéltek egy konkrét családról, vagy körről, akik a piacon és környékén tevékenykednek, és akik többek szerint valamilyen módon benne vannak ezekben a történetekben" - ennyire aggódik a bűnözők jogai miatt a Telex, nehogy rasszista indulatokat szítsanak.
Némi rávezető segítséget azonban kapunk a Ripost videójából (annak ellenére, hogy ők is nagyon vigyáznak az elkövetők jogaira, ezek ugyanis sokkal fontosabbak, mint bármely Fidesznek nem tetsző személy bármilyen joga). Egy cigányasszony a piacon "valamiért" magára vette a lakásszövetkezeti elnök kiírását.
Éppen arra jártak kérdezősködni, amikor egy nő arról kezdett beszélni, hogy ez a kiírás minden bizonnyal rá vonatkozik (a kiíráson nem szerepelt név), és hogy ő és az ügyvédje most nagyon dühösek.
"Ne csináljon anyagokat, megmondom, miért! Az ügyvédnőm fel van háborodva!" – kezdte a nő, aki elmondta, hogy ő a tulajdonosa annak az ingatlannak, ahol május végén az idős férfi meghalt. Arról beszélt, hogy nem eltartási szerződést írtak, hanem tulajdoni jogot vásárolt úgy, hogy az idős férfié volt a haszonélvezet élete végéig.
A bácsi meg meghalt, most mit tehetünk erről a dologról?
És ha ez nem lenne elég fordulat, mint azt Tilly elmondta, a lépcsőházi kiírás után kapott egy ügyvédi levelet is. Az új tulajdonost képviselő ügyvéd ebben arról ír, hogy a kiírás egyértelműen az ügyfelére vonatkozott, és ezzel ő a közbeszéd tárgya lett, sőt, újságírók keresték fel, alaptalanul keverték gyanúba, majd felszólította a lakásszövetkezetet a papír eltávolítására. Sőt, további cikkek esetére további jogi eljárásokat helyezett kilátásba.
A május végi halálesettel kapcsolatban a rendőrség ezt válaszolta: "az ön által említett ügyben összesen egy bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányságára, amelynek tartalmát a kerületi rendőrkapitányság vizsgálja. Az ügyben indított vizsgálat feladata tisztázni, hogy felmerült-e bűncselekmény gyanúja."
A környéken kérdezősködve kiderült, hogy mióta a korábban egyébként 12 évig bűnügyi nyomozóként dolgozó Tilly a lakásszövetkezeti vezető, bejött néhány újítás a közbiztonság terén: megszavaztatta például a közgyűléssel egy kamerarendszer kiépítését. Talán ennek is köszönhetően három éve egyetlen betörés sem volt a lakótömbben, miközben előtte évente 10-15. Ahogy korábban az árkádok alatti klasszikus nyakláncletépésre is volt példa több is, de három éve egyetlen ilyen sem volt. Összesen két biciklilopás történt, de a rendőrök mindkét esetben be tudták azonosítani az elkövetőket a felvételek alapján, és el is fogták őket.
Tilly szerint ebben a lakásszerzős ügyben ő nem tud többet tenni, minthogy felhívja a jelenségre a figyelmet, és folyamatosan tájékoztatja a lakókat ennek a veszélyéről. Azóta egyébként fordultak is hozzá ilyen eltartási szerződéses megkereséssel kapcsolatban.
A lakók elmondása szerint örülnek annak, hogy a sajtó foglalkozik a témával, bíznak abban, hogy így talán lesz valami eredmény, vagy a rendőrség is komolyabban veszi majd ezeket az ügyeket:
"Most kellene egy nagyot csapni ezen az egészen" – mondta egyikük.