Az Alkotmánybíróság tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban több mint ezerkétszázan fordultak a testülethez különböző oltásos alkotmányjogi panasszal. Az indítványozók közül kilencszázhetvenen a védettségi igazolvány, harminckilencen a természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány, míg kétszázhuszan az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásának szabályozását támadták meg.
Az Alkotmánybíróság tájékoztatója szerint az egyes ügyekben beérkező típusindítványokat az ügyrendnek megfelelően kezelik. Ez azt jelenti, hogy a típusindítványok közül csak az elsőként beérkezett panaszok indítványozói kapnak tájékoztatást arról, hogy indítványukat nyilvántartásba vették és hogy panaszuk előadó alkotmánybíróhoz került.
Zoom
Tekintettel arra, hogy ezekben az ügyekben a jogszabályi rendelkezések alkotmányosságát vizsgálja az Alkotmánybíróság, az ügyekben hozott döntések valamennyi érintettre vonatkozni fognak.
Jelenleg a koronavírus-oltásokkal összefüggésben három tárgykörben folyik alkotmánybírósági eljárás:
  1. a védettségi igazolványhoz előnyöket fűző szabályozással;
  2. a koronavírus elleni védőoltás egészségügyi dolgozók számára való kötelezővé tételével;
  3. valamint a természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel összefüggésben.
Az első két tárgykörben már megtörtént az ügyek kiszignálása az előadó alkotmánybíróra, a harmadik esetkörben pedig hamarosan lezárul a főtitkári előkészítő eljárás.
A védettségi igazolványhoz előnyöket fűző szabályozást támadó mintegy 970 alkotmányjogi panaszt IV/1093/2021. ügyszámon egyesítették. Ez a tájékoztató szerint lefedi az indítványozók által kifejtett valamennyi aggályt. Az Alkotmánybíróság tanácsa az egyesített alkotmányjogi panaszt befogadta, és megkezdte az érdemi vizsgálatot.
Az indítványozók a 484/2020-as kormányrendeletnek azokat a rendelkezéseit támadták meg az Alkotmánybíróságon, amelyek a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti hatósági igazolvánnyal (védettségi igazolvánnyal) rendelkezők számára – az azzal nem rendelkező személyekhez képest – többletjogosítványokat adnak.
Az indítványozók szerint a kormányrendelet tartósan fennálló és súlyos alapjogsérelmet okoz azok számára, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.
Az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásával összefüggő kormányrendeletet szeptember 16-ig 220-an támadták meg. A típusindítványokat az Alkotmánybíróság Hivatala IV/3010/2021. ügyszám alatt vette nyilvántartásába. A tájékoztató szerint az alkotmányjogi panasz befogadásáról később dönt az Alkotmánybíróság.
A koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló kormányrendeletet pár nappal a megjelenése után alkotmányjogi panasszal megtámadta az Alkotmánybíróságon egy névtelenséget kérő egészségügyi dolgozó. Az indítványozó egyebek között kifejtette:
Álláspontom szerint a védőoltás felvételének elmulasztásához fűzött joghátrány, azaz a szakképesítéssel rendelkező foglalkoztatott munkaviszonyának quasi rendkívüli felmondással történő megszüntetése olyan súlyú anyagi és erkölcsi következményekkel jár, amely egyáltalán nincs arányban a pandémia visszaszorításának céljával, és egyben a bevezetése időpontjára tekintettel észszerűtlen.
A természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel összefüggésben beérkezett – szintén indítványminták alapján készült – alkotmányjogi panaszok esetében az eljárás főtitkári előkészítő szakaszban van. Ebben a tárgykörben szeptember 16-ig 39 indítvány érkezett.
Azt az Index már elmulasztotta megemlíteni, hogy a Mi Hazánk szervezte az alkotmányjogi panaszok tömeges benyújtását.
(Kuruc.info - Index nyomán)