Jászapáti nehéz terepnek számít, ahol a helyi lakosokkal összefogva aprólékos munkát folytatunk a közbiztonság helyreállítása érdekében, amelynek köszönhetően elhallgatásra ítélt bűncselekmények tucatját hoztuk már nyilvánosságra az elmúlt hónapokban.
Nagy valószínűséggel ennek a tevékenységünknek köszönhető, hogy a múlt hét folyamán végre börtönbe csukták azt a Farkas Viktort, aki a "Jászapáti Escobar" gúnynéven tett szert az országos "rossz hírnévre".
A Farkas családról egyébként azt érdemes tudni, hogy a fideszes Pócs Jánosnál dolgoznak, és valamiért jár nekik egyfajta különleges védettség.
Ezt látszik alátámasztani a "Jászapáti Escobar" esete is, aki a rámért nyolc éves letöltendő és a sorozatosan elkövetett bűncselekmények, a Molotov-koktélos támadásai ellenére csak most, talán a nagyobb nyilvánosságnak köszönhetően került végre börtönbe.
Tegnap viszont a helyi lakosok elmondása szerint az öccse, a szintén többszörösen elítélt, de szabadlábon garázdálkodó, Márió lendült akcióba.
Zoom
Escobar és Márió - "A cigányság nem probléma, hanem lehetőség" (Németh Zsolt)
Történt, hogy szeptember 27-én délelőtt 11 órakor Jászapátin a Táncsics Mihály utcában, a Rusvai ABC előtt hátulról leütöttek és kiraboltak egy 40 év körüli férfit (helyi lakost). Az eszméletlen férfitól gyakorlatilag minden nála található értéktárgyat elvett a bűnelkövető (pénz, mobiltelefon, iratok).
Ezügyben kértem a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának tájékoztatását.
Kérdésemre, hogy a bűncselekmény elkövetése után, a rendőrségi őrizetbe vételt követően indítványozták-e az elkövető előzetes letartóztatását, továbbá milyen sérüléseket szenvedett el a sértett (nyolc napon belül, vagy azon túl gyógyulót), és az egészségi állapota kielégítő-e, az alábbi szűkre szabott választ kaptam Bálint F. Levente r. alezredes sajtóreferenstől:
Kérdésére tájékoztatom, hogy az Ön által említett ügyben a Jászberényi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett, valamint garázdaság vétség elkövetése miatt indított eljárást. A rendőrök elfogták és előállították a feltételezett elkövetőt. A nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem áll módunkban közölni.
A lakosság biztonságérzete, a közbiztonság egy olyan kivívott társadalmi értékünknek számít, amely minden magyar állampolgárt egyformán megillet, és amelynek a hiányát a jelenlegi magyar társadalom fokozottan megszenvedi.
Magyarországon az állampolgárok biztonságérzetének a javításában-helyreállításában a hivatalos rendvédelmi szervek és a rendőrséggel együttműködő szervek tevékenységével párhuzamosan szükségessé vált a társadalom civil tagjainak a kollektív munkája is. Megérett az idő arra, hogy a közbiztonság javítása mentén a hivatalos állami rendvédelmi szervek és önkormányzatok működjenek együtt az állampolgárok, illetve a jogi személyek-civil szervezetek és jogi személlyel nem rendelkező személyi egyesülések mindazon tagjaival, akik ismerik, tudják jogaikat, kötelezettségeiket, azokat követik és betartják.
Bízva abban, hogy mindannyian egy oldalon állunk és egyet akarunk, rendet és biztonságot Magyarországon!
László Attila Tibor
(Kuruc.info)