Hát akkor nézzük, hogyan is áll ma a "harci helyzet?"

Az ellenzék csapatai valóban harcban állnak, ám momentán nem a legyőzendő ellenséggel, hanem többnyire egymással csatáznak.

Az egyesített ellenzéki haderő vezénylő tábornoka gyakran ellentmondásos, néha téves, sokszor pedig félreérthető parancsaival rendre megosztja a rendelkezésére álló erőket, szembe állítja a sereg jobb és bal szélén elhelyezkedő csapatokat, ádáz pozíció harcra készteti őket, így a döntő ütközetre való felkészülés helyett egymás pozícióinak elfoglalásával, gyöngítésével vannak elfoglalva. Az egyes csapatok parancsnokait vagy elbizonytalanítja utasításaival, vagy kiváltja jogos felháborodásukat, esetleg passzivitásra készteti őket. Az egyesített hadsereg erejét, biztonságát adó hátországot megosztja, demoralizálja, elkedvetleníti, kiábrándulttá teszi, cselekvőkészségét gyengíti.

A vezénylő tábornokot megbízó haditanács tagjai - noha látják pozícióik romlását - egyenlőre tanácstalanok és határozatlanok. Hiányzik az eltökéltség belőlük, hogy levonva a szükséges konzekvenciát, a minden téren untauglich parancsnokot leváltsa, leszerelje és tartalék állományba helyezze, helyette pedig megbízzon egy ütőképes, hiteles hadvezért az egyesített haderő irányításával, akinek van esélye győzelemre vezetni csapatait a döntő küzdelemben.

A legyőzendő ellenfél eközben stabilizálja helyzetét, minden fronton erősíti pozícióit, hadállásai mögött mélyen beásva magát, várja a számára egyre biztosabb győzelemmel kecsegtető végső ütközetet.