Egy vendéglátóhely vezetőjétől több százezer forintot követelő zsarolókat fogtak el a rendőrök Tarnazsadányban, a két férfi ellen más bűncselekmények miatt is eljárás indul - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Soltész Bálint tájékoztatása szerint az elkövetőket szerda hajnalban azt követően fogták el otthonukban, hogy megfenyegették a sértettet: ha nem fizet nekik több százezer forintot, szétverik a vendéglátóhely berendezéseit.
A vezető a követelt összeg első felének átadása után értesítette a rendőröket, akik a rajtaütés és a zsarolók lakóhelyeinek átvizsgálása közben "drogszerű anyagokat" találtak, ezért a 36 éves és a 32 éves férfit kábítószer-birtoklás gyanúja miatt is kihallgatták.
Az idősebb férfi otthonából egy engedély nélkül tartott gáz-riasztófegyver is előkerült, továbbá kiderült, hogy illegálisan, méretlenül vételezett áramot. Ezen ügyek miatt külön eljárásokban kell majd felelnie - közölte a sajtószóvivő.
A Hevesi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatásukat - tette hozzá Soltész Bálint.