Két család tagjai összeverekedtek Kerepesen: legalább százan "feszültek egymásnak", és lövések is dördültek - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) kedden a Police.hu oldalon.
Hárman megsérültek, három embert pedig őrizetbe vettek a rendőrök, miután a két család tagjai összeverekedtek a kerepesi Gyár utcában szombat este. Miután sikerült szétválasztani az embereket, a rendőrök golyóálló mellényt öltöttek, mivel a lövéseket leadó emberek az egyik ingatlanban rejtőztek el, és többszöri felszólításra sem működtek együtt.
Mivel nem engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységét kérték a helyszínre, amely elfogta az addig a házban bujkálókat.
A három előállított férfit fegyveresen, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették.
Zoom
Zoom
Letartóztatásuk indítványozását az ügyészség "nem látta indokoltnak", ezért az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek - áll a rendőrségi közleményben.
Zoom
Zoom
A helyszíni szemle közben két fegyvert lefoglaltak és fegyverszakértői vizsgálatra továbbítottak. Az elsődleges vélemény szerint gáz- és riasztófegyverekről van szó, írja az MTI.
Frissítés: drogháború állhat a háttérben
A Szent Korona Rádió már vasárnap hírt adott az esetről. Mint írták, az egyik legnagyobb gettó Kerepesen a Gyár utcában van, a lakói eddig teljesen kontroll nélkül tenyésztek. Ide hordták Pest megye lomtalanításainak szemetét "továbbválogatásra", aminek nagy része az utcán vagy a mezőn végezte. De az ingatlanoknak nem volt szemétszállítási szerződésük sem, térdig gyalogoltak a mocsokban. A jobboldali polgármester segített a lakóknak visszatérni a törvények világába, és megköttették velük a szemétszállítási szerződéseket, kitakarították az utcákat, és közterület-felügyelettel akadályozták meg, hogy a lomisok szemetet hordjanak be kamionszámra. Azonban van, amihez a helyi hatalom már kevés, mint amilyen a drogprobléma, ami szintén jellemző a Gyár utcában. Ide már erős rendőri jelenlétre, felderítésre és bűnmegelőzésre lenne szükség, de azt látjuk, hogy nincs rendőr. A településen lennie kellene két körzeti megbízottnak, de hol van, hol nincs, csak egy, hol elmegy, hol áthelyezik, ilyen ez a rendőrhiány. Márpedig rendőr nélkül ilyen súlyos problémákat nem lehet megoldani.
A drogügylet mögött komoly pénzek vannak, így az ezek mögött lévő, főként cigány klánok néha területharcot vívnak. Vélelmezhetően ez történt most is. A levegőben már napok óta komoly feszültség volt érezhető. Lesötétített Audikban cirkáltak a városban figyelve a cigány maffiózók. A héten olyan is előfordult, hogy a 3-as főúton reggel egy emberre két cigány férfi ment rá, ütötték, rángatták a férfit, aki egy autó motorháztetőjébe kapaszkodott, földre rántották, rugdosták, rángatták. (Lásd a kapcsolódó anyagban.)
Az eset azonban csak egy apróság a szombat estéhez képest, ahol több mint 100 fő rendezett felfegyverkezett tömegverekedést. Előkerült mindenféle harceszköz, a baseball-ütőtől a gumilövedékes és gáz-riasztó fegyverekig, amiket használtak is. Megostromoltak házakat, lövöldöztek, verekedtek, vadnyugati állapotok idézve elő. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki, de már csak tüzet oltani tudtak. Be kellett vetni a TEK-et is, hogy rend legyen. Mennyivel egyszerűbb lenne pedig, ha a bűnt nem csak üldöznék, hanem megelőznék! De ehhez hatásos munkára és rendőrre lenne szükség.
2. frissítés: a bűnözők letartóztatását kéri a polgármester, az ügyészség szerint "nem álltak fenn a kényszerintézkedés feltételei"
Közleményt adott ki Gyuricza László, Kerepes fideszes polgármestere azt követően, hogy ügyészség nem indítványozta a városban történt százfős tömegverekedés gyanúsítottjainak a letartóztatását.
A tisztességes helyi lakosság védelmében felháborodásomat fejezem ki a szombat esti Gyár utcában országos botránnyá vált fegyveres tömegverekedés ügyében hozott ügyészségi ítélet ellen. A kerepesi közbiztonság megteremtése érdekében felszólítom az illetékes ügyészséget, hogy a döntését vizsgálja felül, és a gyanúsítottakat helyezze előzetes letartóztatásba. Továbbá segítse a rendőrség és az igazságszolgáltatási szervek munkáját, hogy mielőbb rács mögé kerüljenek a kerepesi közbiztonságot veszélyeztető bűnözők.
Úgy fogalmazott, hogy a rendőrség által elfogott személyek megalapozottan gyanúsíthatóak csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésével, az illetékes ügyészség mégsem tartotta fontosnak a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését, ezért ők szabadlábon védekezhetnek. Tette mindezt úgy, hogy a gyanúsítottak nem működtek együtt a nagy erőkkel kiérkező rendőrséggel, sőt egy kerepesi lakásban, fegyverrel a kézben barikádozták el magukat, elfogásukra pedig csak a Terrorelhárítási Központ golyóálló mellénnyel felszerelt speciális egysége volt képes – emlékeztetett.
Gyuricza László szerint a gyanúsítottak szabadlábra helyezése miatt veszélyben érzi magát Kerepes lakossága. Álláspontja szerint félő a bűnismétlés és az ehhez hasonló agresszív bűncselekmények újbóli elkövetése. Továbbá felmerül a szökés lehetősége és tanúk befolyásolása is, hiszen a tömegverekedésben több mint százan vettek részt.
A 24.hu megkereste a Pest Megyei Főügyészséget, hogy reagáljanak Kerepes polgármesterének a szavaira, Nisóczi József Levente szóvivő azt mondta:
Az ügyben őrizetbe vett személyekkel kapcsolatban nem álltak fenn a kényszerintézkedés feltételei, ezért nem indítványozta az ügyészség a letartóztatásukat.