Leépítés kezdődött a Jobbik-közeli Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítványhoz tartozó két médiaterméknél, az Alfahír hírportálnál és az N1TV online televíziónál – értesült a Media1, de a Szabad Európa is cikkezett a témában.
Zoom
Ehhez a teljesítményhez valóban nem kell tíz ember
Az Alfahír szerkesztősége a Media1 egyik forrása szerint hat főre apad; a Szabad Európa szerint a korábban tízfős stábból mindösszesen négyen maradnak a portálnál két hónapon belül, továbbá ennyien maradnak az N1TV-nél is.
A Media1 egyes forrásai szerint felmondtak Havas Henrik műsorvezetőnek is, aki Havas megmondja címmel vezetett műsort az online tévécsatornán. Ám amikor telefonon utolérték Havast, azt mondta, annyit közöltek vele, hogy a műsorát a nyárra való tekintettel szüneteltetik – tényleges felmondás tehát nem történt, de ha vége is lenne a munkának, Havas azt mondta, akkor sem esne kétségbe, mert „ez a 121. hely, ahol életem során vagyok, és most is sok más tevékenységen dolgozom”. Havas tehát egyáltalán nincs kétségbeesve, egyébként az N1TV-ről elég pozitívan beszélt a Media1-nek a telefonban. Azt mondta, nagyon szabadon készíthette a műsorát, sosem nem szóltak bele a tartalomba, és azzal sosem törődött, hogy ki a tulajdonos.
A Szabad Európa cikke szerint sokaknak sms-ben mondtak fel, míg másokkal személyesen bontottak szerződést, anyagi nehézségekre hivatkozva.
Többeknek indoklás nélkül mondtak fel, amit azért tehetnek meg, mert a munkavállalókat csoportos leépítésre hivatkozva fogják elküldeni – ebben az esetben pedig nem szükséges a szerződésbontás okát megindokolni.
A Szabad Európa arról is írt iparági források nyomán, hogy már az Alfahír és az N1TV szerkesztőségének, valamint stúdiójának a bérleti szerződését is felmondták, ugyanis egyelőre nem tudni, hogy a következő hónapokban mennyi pénzből gazdálkodhat a Jobbik pártalapítványa.
A Media1 úgy tudja, hogy részben a Jobbik elnökségében az április 3-i súlyos kudarcok után kialakult személyi változásoknak is jelentős szerepük van az N1TV-nél és az Alfahírnél kialakult helyzetben.