Az Európai Zsidó Szövetség (EJA) kitüntette Pintér Sándor belügyminisztert a közbiztonság javításáért és az antiszemitizmus elleni küzdelemben végzett munkájáért - közölte az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) - Magyar Zsidó Szövetség kedden az MTI-vel. A kitüntetést Menachem Margolin rabbi, az EJA elnöke adta át - írták.
Zoom
Pintér kitüntetője - legalább a zsidók elégedettek vele, ha már a magyarokat nem védi meg a tomboló cigánybűnözéstől (fotó: Fb/EJA)
A brüsszeli központú szervezet Budapesten tartott éves konferenciáján, hétfőn mutatta be azt a tanulmányt, amely nemzetközi kutatásokat összesítve, a zsidóság biztonságérzete, az antiszemitizmus vagy éppen az Izrael-ellenesség alapján rangsorolja az európai országokat. E kutatás szerint Magyarország, Olaszország után, a második "legbarátságosabb" a zsidósággal.
A közlemény szerint a díj átadásakor Alex Benjamin, az EJA igazgatója méltatta a belügyminiszter érdemeit és a magyar kormány erőfeszítéseit. Megemlítette, hogy Pintér Sándor minisztersége alatt fejlesztették a rendvédelmi szervek és a zsidó közösségek közötti együttműködést, valamint hogy a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.
Kitért arra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi kara felvette tantárgyai közé a gyűlölet-bűncselekmények bűnüldözését és bűnmegelőzését. Kidolgozták a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűncselekménnyel kapcsolatos, részletes vizsgálati és alkalmazási módszertant. Módosították a büntető törvénykönyvet, hogy a kisebbségekkel szembeni erőszakra uszítás mellett a gyűlöletre uszítás is büntetendő legyen. Az alaptörvényben pedig garantálták a közösségek méltóságának védelmét - olvasható a közleményben.
Az EJA éves konferenciáját először rendezték meg Budapesten - jelezték.
Frissítés: nem nagyon lehet képet találni Pintér kitüntetéséről
Talán szégyelli... A Neokohn azért mégiscsak mellékelt egy fotót a nagy eseményről:
Zoom