A Nép Pártján szerint a Jobbik vezetősége és frakciója megélhetési politikusokból áll. A dolog szépséghibája: jelenleg Jakab Péter is a Jobbik-frakció tagja.
Meglepő közlemény jelent meg vasárnap délután A Nép Pártján közösségi oldalán, amely a Jobbik rövidesen távozó frakcióvezetőjéhez, Jakab Péterhez több szállal is kötődik - konkrétan ő nyúlta le saját pártjától.
A "szervezet" a közleményét azzal a kijelentéssel kezdte, hogy
„A Jobbik elnökségének és frakciójának tagjai megélhetési politikusokká váltak, akiknek sokkal fontosabb a pénz, a hatalom, mint a Haza sorsa”.
Az erős felütés egyébként teljesen igaz. Annyi benne a ciki - legalábbis a közlemény kiadói számára -, hogy Jakab Péter ennek a megélhetési frakciónak a vezetője...
Zoom
(Forrás: jobbik.hu, a cikk megjelenésekor)
Majd azzal folytatták, hogy az ellenzéki párt vezetősége „becsapta a tagságot, a választókat, és azokat nézik semmibe, akik az elmúlt két évben végigdolgozták az előválasztási és országgyűlési kampányt. Azokat, akik munka mellett, a szabadidejüket áldozva dolgoztak az Orbán-rezsim lebontásáért”.
Országszerte több szervezet is feloszlatta magát
A közleményből az is kiderült, hogy az elmúlt napokban több neo-Jobbik-szervezet is feloszlatta magát. Többek között Bőcs, Abaújszántó, Tarcal, Tiszaújváros, Borsodszirák, Vaja, Csaholc, Létavértes, Vámospércs és Gesztely településeken.
Zoom
„Nem asszisztálunk tovább ahhoz a vezetéshez, amely összekacsint a Fidesszel, és a Jobbik elnökét, Jakab Pétert megpróbálták feláldozni, kivégezni az Orbán-rezsim érdekében” – tették hozzá.
„A Jobbik feladhatja a küzdelmet, de mi soha. Mi nem alkuszunk a Fidesszel, hanem küzdünk ellenük, és ezzel együtt egy jobb Magyarországért. A végsőkig! Maradunk Jakab Péterrel, maradunk a Nép pártján!” – zárták közleményüket.
Közlemény❗️ A Jobbik elnökségének és frakciójának tagjai megélhetési politikusokká váltak, akiknek sokkal fontosabb a...
Közzétette: A Nép Pártján – 2022. augusztus 7., vasárnap
(Kuruc.info - Mandiner - Fb nyomán)
Kapcsolódó: