Augusztus 12-én, pénteken este a Frankel Leó úti zsinagóga falára horogkeresztet festettek, valamint korábban az épület liftjében SS-emblémát és Adolf Hitler monogramját firkálták fel. Mindezt Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere jelentette.
A jelképet azóta lemosták az épület faláról. A polgármester szerint itt két héten belül már másodszor történt hasonló eset.
"Horogkeresztet, SS-emblémákat, a belső liftet megrongálták szintén ilyen gyűlöletkeltő feliratokkal, illetve pénteken és szombaton köpködésre, illetve szóbeli atrocitásokra is sor került, ami a kerületi és a budai zsidó közösség tagjait érte" – nyilatkozta az RTL Híradójának Őrsi Gergely polgármester.
"Az elmúlt hetekben érezhető módon megszaporodtak a zsidók elleni atrocitások. Ezek mind nagyon tudatos antiszemita cselekmények, nem indulati cselekmények, nem a hagyományos utcai antiszemitizmus részei. Ezeket előre kitervelt módon egy valóságos támadásként tudjuk felfogni a zsidóság ellen" – fogalmazott az RTL Híradónak Heisler András, a Mazsihisz elnöke.
(RTL - Mandiner nyomán)