A Mi Hazánk Mozgalom Horthy Miklós-mellszobrot avatott a Parlamentben, a párt politikusai szerint példaként lehet tekinteni a Horthy-korszakra, a Demokratikus Koalíció náci provokációnak nevezte az eseményt, az Országgyűlés Sajtóirodája szerint az alelnök döntése, hogyan rendezi be a dolgozószobáját, írja az Index.
Zoom
Fotók: Németh Dániel/444
A Mi Hazánk Mozgalom kedd délelőttre Horthy-szobor-avatást hirdetett a Parlament épületébe. A párt tájékoztatása alapján Kövér László házelnök kitiltotta az erről szóló sajtótájékoztatót a kék társalgóból, így az avatást megelőző eseményre az Országház félemeleti sajtótermében került sor.
Novák Előd azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy, bár a vármegyék elnevezés visszahozását nem kísérte érdemi intézkedésként a csendőrség visszaállítása, de a Mi Hazánk nem adja fel, a Horthy-korszak „lenyűgöző gazdasági fejlődését és meg nem alkuvó politikáját” példának tekintve szobrot állítanak Horthy Miklósnak.
Zoom
A Mi Hazánk képviselői benyújtanak egy határozati javaslatot is, a második bécsi döntés évfordulóját a Hazatérés napjává nyilvánítanák. Novák Előd megemlítette azt is, hogy a baloldal Horn Gyuláról és Nelson Mandeláról nevez el közterületet, és „bár utolsó kormányzónk munkásságát lehet kritizálni bal- és jobboldalról akár jogosan”, de a Horthy-korszak „egyértelműen szoborért kiált”.
Zoom
Fotó: Szabó Réka / Index
A párt hetekkel ezelőtt kezdeményezte Kövér László házelnöknél, hogy az Országház kupolatermében a nemzet nagyjai mellett helyet kapjon Horthy Miklós is. Választ nem kaptak a házelnöktől. Novák Előd megjegyezte azt is, hogy a DK vezetésével most azok háborognak a legjobban, akik, ha tehetnék, állandó jelleggel szivárványszínű zászlót tűznének a Parlamentre.
Zoom
A szoboravatásra Dúró Dóra alelnöki irodájában került sor, a Mi Hazánk politikusa, aki egyben az Országgyűlés alelnöke is, úgy fogalmazott, hogy az elmúlt harminc év egyik legnagyobb emlékezetpolitikai mulasztása, hogy nem kezelik helyén Horthy Miklóst.
Zoom
Dúró Dóra szerint „példaként lehet tekinteni” a korszakra, mert az I. világháború és Trianon után, gazdasági válsággal küzdve sikerült fejlődést és kulturális megerősödést felmutatni. Az alelnöki irodában egy 57 centiméter magas, Horthy Miklóst ábrázoló bronz mellszobor kapott helyet.
 
Zoom
Az avatáson Toroczkai László három korszakról és három névről beszélt: Horthy-korszak, Kádár-korszak, „és ha így haladunk, lesz Orbán-korszak is”. A pártelnök kifejtette: meg kell vizsgálni a korszakok értékelésénél többek között a demográfiai és gazdasági helyzetet, Toroczkai László úgy látja, hogy az elmúlt 32 év rosszul teljesít ebből a szempontból, beleértve az Orbán-kormányokat is, ráadásul 12 év alatt sem tették rendbe a múltat. Toroczkai László a jövőre vonatkozva aláhúzta: a magyarságnak lelkileg meg kell erősödnie, és fel kell készülnie az előtte álló kemény munkára és küzdelmekre.
Saját irodában megtehetik
Az Index megkérdezte az Országgyűlés Sajtóirodáját, hogy kért-e, kapott-e engedélyt a Mi Hazánk Mozgalom az épületben történő szoboravatásra, egyáltalán szükséges-e az engedélykérés, ha egy politikus irodájában történik a szoboravatás. A következő választ kapták:
Arra vonatkozóan, hogy ki milyen szobrot tesz be a saját irodájába – a hatályos törvényeken kívül –, nincs belső szabály. A Mi Hazánk parlamenti frakciója nem kezdeményezett egyeztetést az Országgyűlés Hivatalával szoborállításról.
Zoom
A sajtóiroda válaszában világossá tették: „Az alelnök döntése, hogyan rendezi be dolgozószobáját, ezt a döntést az Országgyűlés Hivatalának nem áll módjában korlátozni.”
Frissítés: videó az avatóról: