Ígéretemhez híven kezdeményeztem az Országgyűlésben a Turul-szobor ledöntéséért is felelős magyarellenes ukrán politikusok kitiltását Magyarország területéről. Meneküljenek, üzleteljenek máshol ezek a magyarellenes ukrán politikusok! - áll a videó felvezetőjében.
Frissítés: Összefoglaló a külügyi államtitkár válaszával
Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője azt kérdezte a kormánytól: mikor tervez szakítani azzal a megalkuvó politikával, amit a 90-es évek óta tapasztalni Magyarországot - írja a 24.
Ideje lenne megérteni, hogy a Kárpát-medence nem Skandináviában található. Bármiféle magyarellenes támadás érkezik, arra semmiféle reakció nem érkezik a magyar kormánytól. Nem előzmény nélküli a munkácsi Turul-szobor ledöntése. Hiába mondja bárki azt, hogy ez válasz arra, hogy Magyarország nem küld katonákat Ukrajnába. Ahhoz van köze, hogy hosszú ideje Ukrajnában egy magyarellenes rezsim van hatalmon, amely szeretné kiirtani a magyarokat Kárpátalján. Jóval korábbi folyamatokról beszélünk
– magyarázta.
2014 óta az ukrán hatóságok sorban tiltották ki a magyar politikusokat, közszereplőket az országból, 2020-ban pedig oda jutottunk, hogy Nacsa Lőrincet, a KDNP képviselőjét is kitiltották. Milyen válaszlépéseket tett a kormány, kérdezi Toroczkai.
Követeli a kormánytól, hogy többek közt Viktor Balogát, aki a munkácsi szobor ledöntése mögött áll, tiltsák ki Magyarország területéről. Ebből tanulnának csak a magyarellenes ukrán politikusok, zárta a felszólalását.
Menczer Tamás külügyi államtitkár abban egyetért Toroczkaival, hogy a Turul-szobor ledöntése felháborítja, ezért be is kérték Ukrajna ideiglenes ügyvivőjét. Felháborító akciónak és elfogadhatatlannak nevezte, amit most láthattunk.
A magyar kormány a külhoni magyarok vonatkozásában sem alkudott meg. A háború előtti időszakban tendenciózusan történtek jogsértések a kisebbségi jogok vonatkozásában, így a magyar közösség vonatkozásában is. Erre válaszul blokkoltul Ukrajna euroatlanti integrációját. A háború kirobbanása után úgy döntöttünk, hogy a konfliktusaink ideiglenesen félretesszük és kiállunk a megtámadott fél mellett
– sorolta.