Egy parkban vizelő idős férfihoz lépett oda valaki Budapest IX. kerületében 2023. január 23-án délelőtt. A határozott fellépésű fiatalember valamiféle jelvényt mutatott félig eltakarva, azt mondta, hogy ő rendőr, és megbírságolja a szabálysértőt. Az idős ember még akkor is elhitte, hogy a hatóság képviselőjével van dolga, amikor a férfi a táskájában kezdett turkálni, majd elvette összes pénzét, mobiltelefonját, szerencsejáték-szelvényeit és cigarettáját. A sértettet összesen csaknem 130 ezer forint kár érte.
Az álrendőr nem sokkal később egy HÉV-megállóban szólított meg egy idős asszonyt, akinek szintén félig eltakart jelvényt villantva rendőrként mutatkozott be. Ezúttal azt mondta, hogy a nő szabálytalan helyen gyalogolt, ezért megbírságolja, és akár a bankjegykiadó automatáig is elkíséri, ha nincs nála elég pénz. Az asszony nem hitte el, hogy hivatalos személlyel áll szemben, felhívta egy hozzátartozóját, mire a csaló inkább otthagyta.
A IX. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai ekkor már két bejelentés alapján keresték az álrendőrt. A "feltételezett" elkövetőt a személyleírás alapján egy Soroksári úti áruházban fogták el, ahonnan néhány termékkel fizetés nélkül próbált távozni.
A 26 éves "L." Csabát a ferencvárosi nyomozók csalás bűntett kísérlete, csalás vétség, valamint lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. A férfi a lopást beismerte, de a csalásokat tagadta. A rendőrök lefoglaltak tőle egy rendőrjelvényre hasonlító igazolványtokot, amire gyanúsított azt mondta, hogy találta.
(Police.hu nyomán)