Miután Schadl Györgyöt, a végrehajtói kar nemrég lemondott elnökét, és Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt is meghallgatta a bíróság az elmúlt évek legnagyobb politikai korrupciós botrányában, az ügy harmadrendű vádlottja kapott szót csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. A büntetett előéletű R. R. (azaz Rehák Róbert - a szerk.) a főszereplők közül Schadl Györgyhöz áll közel, aki a lehallgatott telefonbeszélgetések alapján „gazdájának” nevezi a férfit. A két vádlott a rögzített beszélgetések szerint szoros üzleti kapcsolatban állt egymással.
Zoom
Fotó: Szajki Bálint / 24.hu
A sikkasztás miatt korábban már 3 év felfüggesztett börtönre elítélt vádlott Schadlhoz hasonlóan az ügy kezdete óta letartóztatásban van, őt ezúttal befolyással üzérkedéssel, csalással és hivatali vesztegetéssel vádolják.
Ő volt az, aki a vádak szerint fejébe vette, hogy a tervezettnél is több pénzt csal ki a Mátrix Oktatási Intézmény képviselőjétől, aki pénzért próbálta elintézni, hogy működési engedélyt kapjon iskolája. Utóbbi műveletbe ő és Schadl még Völner Pált is bevonta. A Fidesz volt politikusa a vádak szerint az ügyben más államtitkárságokon próbált intézkedni az intézmény engedélyeztetése érdekében, ami nem járt sikerrel, ezután hangzott el Völner emlékezetes mondata az Emberi Erőforrások Minisztériumáról. Azt mondta:
Az Emmi egy trágyadomb. Olyan embereket gyűjtenek össze a közszférában, akik sehol nem kellenek, csupa ilyen kisebbségi komplexussal rendelkező lusta ember.
Csütörtökön mindhárom vádlott megjelent a bíróságon, és ezúttal – a korábbiakkal ellentétben – "R. R." sem engedélyezte, hogy kép- és hangfelvétel készüljön róla. Ezt egyedül Völner Pál engedélyezte.
A vádirat szerint a harmadrendű vádlott elhitette a később szintén megvádolt iskolai képviselővel, hogy rövid időre üzleti célból Ukrajnába kell utaznia. Valójában azonban egy budapesti hotelben szállt meg, a telefonját pedig kikapcsolta. Ezután – áll a vádiratban – megkérte egy előre beavatott ismerősét, hogy keresse fel az oktatási intézmény képviselőjét, és mondja azt neki, hogy csecsen emberrablók tartják fogva, és csak akkor engedik vissza Magyarországra, ha kifizet nekik 200 ezer amerikai dollárt váltságdíj gyanánt. Az ügyészség szerint az oktatási intézmény képviselője – aki tizenharmadrendű vádlottja lett az eljárásnak – beleegyezett, hogy kifizeti a pénzt, ezért egy Váci utcai pénzváltóban 70 millió forintot váltott át amerikai dollárra. A nő ezután Schadl barátjának ismerősével Nyíregyházára utazott, ahol a pénzt átadták egy nőnek, aki azt később továbbította a csalást kitervelő harmadrendű vádlottnak.
Rehák a csütörtöki tárgyaláson először a személyi körülményeiről beszélt, kiderült, végzettsége gimnázium, érettségi nélkül. Elmondta, tolmácsolásból élt, és különböző vállalkozásai voltak. Korábban nem csak sikkasztásért ítélték el, hanem már 2003-ban is volt büntetve.
Ezután felolvasta a vallomását. Ennek lényege az volt:
  • Nem követte el a bűncselekményeket, amik a vádiratban szerepelnek.
  • A Mátrix Oktatási Intézmény engedélyeztetése ügyében szó sem volt bárkinek a lefizetéséről vagy vesztegetésről. Filozófiája szerint ugyanis a vesztegetés nem működőképes eljárás.
  • Mint mondta, ő nem akart pénzt kérni, de az iskolai képviselő minden találkozónál nekiszegezte a kérdést, hogy mennyiért dolgozik, és intézi el az intézmény engedélyeztetését. Végül 8 millió forintba jelölte meg az összeget, de hangsúlyozta, ez nem korrupciós pénz volt.
  • Elmondta, ő szakértőket kért fel, hogy az iskola engedélyeztetési ügyét elintézze, de ez nem volt törvénytelen, szerinte szakmai támogatásról volt szó.
  • Így szerinte az átvett pénzek nem kenőpénzek voltak, hanem a felkért szakértőket és jogászokat fizette belőle.
  • Egyben cáfolta azt az ügyet is, amely szerint Ukrajnába utazott, és azt állította, hogy csecsen emberrablók tartják fogva, és ezért 200 ezer amerikai dollár váltságdíjat kértek, amit a tizenharmadrendű vádlott – az oktatási intézmény képviselője –, S. E. fizetett ki.
  • Szerinte kölcsönről volt szó, és ezt S. E. is tudta, aki kifizette a pénzt.
  • Elmondta, Schadl Györgyöt 18 éve ismerte meg, baráti a viszonyuk, napi kapcsolatban álltak. Ezért is teljesen természetes volt, hogy Schadl Györgyhöz fordult az iskola ügyében, tanácsért. Mint mondta, nagy lehetőséget látott a szegmensben, és saját iskola létrehozása is felmerült a gondolataiban.
  • Beszélt arról a vízüzemű motorról is, amelyre a vádak szerint pályázati pénzt akartak lehívni, és amely ügyben szintén bevonta Schadl Völnert, aki vallomásában részletesen beszélt, hogy közérdekből próbálta felkarolni a találmányt.
  • Elmondta, Völner Pált nem ismeri személyesen, soha nem beszélt vele, de tudta, hogy Schadl és Völner jó kapcsolatban állnak.
  • Jelezte, egyelőre nem kíván kérdésekre válaszolni, csak az eljárás későbbi szakaszában.
  • Utóbbi miatt kisebb vita alakult, mert Tóth Erzsébet bíró egy kérdést mindenkképp fel akart tenni, hogy kik az emlegetet szakértők, akik csak „anonymusként” vannak benne a dokumentumokban. Erre két védő is hangsúlyozta, hogy Rehák jelezte, nem kíván jelenleg válaszolni.
Figyelemre méltó szála az ügynek, hogy Schadl számára azért is fontos szereplő lehet "R. R.", mert a bíróságon azt állította, hogy valóban adott pénzt V. P.-nek, de az szerinte nem Völner Pál volt, hanem Rehák egyik barátja. Ugyanakkor e körben érdekes ellentmondásba keveredett Schadl György, amikor ő tett vallomást a bíróságon. Miközben ugyanis az előkészítő ülésen Schadl még valóban azt mondta, hogy V. P. az nem Völner Pál, de az igaz, hogy ő adott át pénzt egy V. P. monogramú személynek, aki a harmadrendű vádlott ismerőse, meghallgatásán Schadl a V. P. rövidítést már nem monogramnak mondta, hanem egy bizonyos pályázat, a „vizes projekt” rövidítéseként említette. Ezt csütörtökön már Rehák is „vizes projektként” emlegette.
(24 nyomán)