V. (azaz Vásárhelyi) János, a bicskei gyermekotthon igazgatója azután kapott kitüntetést a fővárostól, hogy korábban már nyomoztak ellene szexuális zaklatás gyanújával. A Telex birtokába került dokumentumok szerint erről feljegyzés is készült a fővárosi önkormányzatnál, de ezek valahogy mégsem kapcsolták be akkor (sem) a vészcsengőt senkinél. 2015-ben tehát kitüntette a főváros V. Jánost, akit aztán végül pedofil bűncselekményekért 8 év fegyházra ítéltek.
A fővárosi kitüntetés ügyét Balog Zoltán református püspök említette meg az egyre terebélyesedő botrányban. Tarlós István volt főpolgármester nem érti, miért volt erre szükség, és hogyan emlékezhet egyáltalán Balog egy ilyen nem túl jelentős fővárosi kitüntetésre.
Zoom
A lányoknak nem volt mitől tartaniuk...
Balog Zoltán református püspök, egykori emberierőforrás-miniszter a lelkipásztor és presbiter testvéreinek írt hétfői körlevelében fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nemcsak a kormány tüntette ki 2016-ban a később pedofília miatt elítélt bicskei gyermekotthon-igazgatót, hanem a fővárosi önkormányzat is, méghozzá Bárczy István-díjjal.
A 2015-ös Bárczy István-díj és a 2016-os Magyar Bronz Érdemkereszt odaítélése azért furcsa, mert, bár az igazgató a kitüntetések átvétele után bukott le, az ügynek már bőven voltak előzményei. 2011-ben ugyanis már bepanaszolták zaklatás miatt V. Jánost, a gyermekotthon igazgatóját a fővárosi önkormányzatnál, és az ügyben rendőrségi nyomozás is indult. Erről az adományozóknak tudniuk kellett.
A rendőrség megszüntette a nyomozást
2011-ben a bicskei gyermekotthon még a fővárosi önkormányzat felügyelete alá tartozott. Ennek az évnek a szeptemberében az intézet két dolgozója tett bejelentést, hogy az igazgató szexuálisan zaklathatja a gyerekeket. A bejelentésről jegyzőkönyvet vett fel az önkormányzat osztályvezetője és jogi szakreferense.
A Telexhez eljutott jegyzőkönyv szerint 2011. szeptember 16-án a két bejelentő személyesen is megjelent az osztályvezetőnél, és azt közölték: „néhány gyerek jelzése alapján felmerült, hogy az igazgató bizonyos esetekben nem megfelelő magatartást tanúsít a növendékekkel, félreérthető szexuális tartalmú gesztusokat, kijelentéseket tesz”. Hat nappal későbbi írásos bejelentésükben részletesen leírták a gyermekotthonban történt visszaéléseket.
Pár nappal később, szeptember 29-én bejelentés alapján Csomós Miklós főpolgármester-helyettes az önkormányzat képviseletében bejelentéssel élt az Országos Rendőr-főkapitányságon. Ebben lényegében továbbította az ügyet azzal, hogy „amennyiben az előadottak alkalmasak bűncselekmény gyanújának megállapítására, (a rendőrség) tegye meg a szükséges nyomozati intézkedéseket”. Az igazgatót azonban ekkor nem függesztették fel, fegyelmi eljárás nem indult ellene.
A rendőrség kivizsgálta az esetet, majd 2012. június 18-án megszüntette a nyomozást azzal, hogy nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.
Zoom
Kónya volt a sértett gyerekek képviselője a kihallgatás során
Az már csak az egy évvel későbbi ombudsmani vizsgálatból derült ki, hogy a rendőrök több visszásságot, mulasztást követtek el az eljárás során. A vizsgálat például megállapította, hogy „a tanúként kihallgatott gyermek törvényes képviseletének az intézményvezetővel munkajogi függőségi viszonyban álló személy általi ellátása a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz fűződő joga sérelmének közvetlen veszélyét idézte elő”.
Azaz az eljárásban a megvádolt igazgató beosztottja lett a sértett gyerekek törvényes képviselője, ami jelentősen befolyásolhatta a tanúvallomásokat. Ez a beosztott a később elnöki kegyelemben részesített igazgatóhelyettes, Kónya Endre volt.
Ezt a későbbi sértetteket képviselő ügyvéd, Gál András erősítette meg nemrég egy interjúban. Az ombudsmani jelentés sem tárt fel összességében visszásságokat, de rögzítette a gyermekekkel foglalkozó szakemberek jelzési és együttműködési kötelezettségének elmulasztását, és hogy „az abúzus gyanújának késedelmes jelzése visszásságot okozott a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való alapjogának összefüggésében”.
Ez a gyermekközpontú attitűd a KDNP-s szerint
Mindez nem volt elég ahhoz, hogy a zaklatási ügybe keveredett igazgató ne kapjon fővárosi elismerést három évvel később, 2015-ben. Mint felterjesztésében Bagdy Gábor volt KDNP-s főpolgármester-helyettes írta, V. János igazgató többek között azzal érdemelte ki a díjat, hogy „úttörő szerepet vállalt az állami gondoskodásban élők egyéni, személyre szabott megsegítésében”. Bagdy a kézzel írt javaslatban később úgy fogalmaz, hogy V. János „megértő, legendásan türelmes és elfogadó, gyermekközpontú attitűddel rendelkezik, vezetői stílusát higgadtság, optimizmus, derű, ugyanakkor kellő határozottság jellemzi”.
Zoom
A Bárczy István-díjat a gyermekotthon igazgatója 2015. június 5-én a fővárosi pedagógusnap alkalmából meg is kapta. Külön érdekes az ügyben, hogy azt nem Tarlós István főpolgármester vagy a felterjesztő Bagdy Gábor, hanem Szentkirályi Alexandra akkori főpolgármester-helyettes (ma kormányszóvivő) adta át neki.
A Telex megkereste Tarlós István akkori főpolgármestert, hogy tudott-e a kitüntetett érintő korábbi nyomozásról, valamint, hogy miért nem ő adta át a díjat. Tarlós azzal kezdte, hogy nem érti Balog Zoltánt, miért szőtte bele körlevelébe a fővárosi díjat, amikor az elmúlt napok történései nem a pedofília miatt börtönbe került igazgatóról, hanem az őt fedező igazgatóhelyettes kegyelméről szóltak.
Közölte azt is, hogy rossz dátumot idézett Balog Zoltán. A fővárosi díjat nem 2016-ban, hanem 2015-ben kapta az igazgató, amikor még senkinek sem volt fogalma arról, hogy egy év múlva újabb nyomozás indul ellene, sőt, emlékei szerint a kitüntetést Karácsony Gergely is megszavazta képviselőként.
Azt is elmondta, hogy 2011-ben olyan fontos ügyekkel volt elfoglalva, mint a 3-as metró vagy a BKV finanszírozása, így az első (2011–2012-es) nyomozás híre el se jutott hozzá. Tarlós István főpolgármesterként ezeket az évente több tucat embernek adományozott kisebb díjakat be se kérte ellenőrzésre, így azt se tudta, ki a bicskei igazgató. Mint mondta, csodálkozik, hogy a körlevél szerint Balog Zoltán egyáltalán emlékszik erre a fővárosi díjra.
A hátrányos helyzetű gyermekek önálló életre való felkészítése iránti példaadó elhivatottság
V. János 2016. augusztus 20. alkalmából megkapta a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést „a hátrányos helyzetű gyermekek nevelése és önálló életre való felkészítése iránti példaadó elhivatottsággal végzett munkája elismeréseként”. Ebben az időben Balog Zoltán volt az emberi erőforrások minisztere. Az ő tárcája alá tartoztak a gyermekvédelmi intézmények is, de a református püspök hétfői körlevelében azt írta: V. János nem az ő, hanem a szakterület felterjesztésére kapta meg a díjat. A kitüntetést Balog távolléte miatt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át a Pesti Vigadóban.
2016 szeptember végén aztán minden megváltozott. A pedofil igazgató egyik áldozata öngyilkos lett. Ezek után az intézet egy korábbi lakója, akit V. János régebben szintén éveken át molesztált, már másnap bement a rendőrségre feljelenteni az igazgatót. Ezt a feljelentést ezúttal sokkal komolyabban vették, mint a 2011-est. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság felfüggesztette állásából V. Jánost, belső vizsgálatot rendelt el, majd feljelentést tett.
A nyomozás után vádat emeltek, a per 2019-ben zárult le. A bíróság azt állapította meg, hogy V. János 2004–2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott a bicskei gyermekotthonban, és ezért 8 év fegyházat kapott. Jelenleg is büntetését tölti. Jogerős ítélete után a bicskei önkormányzat megfosztotta díszpolgári címétől, a fővárosi önkormányzat pedig visszavonta a Bárczy István-díjat.
A bronz érdemkeresztet nem vette vissza az állam. Ezt a kitüntetést hivatalosan a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza, és a hatályos jogszabályok alapján a visszavonására nincs mód – válaszolta még 2019-ben a Köztársasági Elnöki Hivatal a 168 Órának.