A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) továbbra is minden törvényes eszközzel fellép a kuruc.info honlap működtetése ellen – fenyegetőzik a Kádár-rezsim egykori KISZ-vezetője, Szilvásy György, a választási csalással hatalomra került Gyurcsány-diktatúra polgári "nemzetbiztonsági" szolgálatok irányításáért felelős minisztere. Hogy egy egész életében jogtipró, totalitárius diktatúrát működtető alak miként veheti szájára a törvényesség és jogsértés szavakat? Mindez csak azt bizonyítja, hogy nem történt rendszerváltás 1990-ben.
Szilvásy ismét szájba vizeli a valóságot
Közleményében a diktatúrát 1990 előtt is működtető miniszter elvtárs azt hazudja: az újra megjelent kuruc.info „nem változott, tartalma továbbra is kihívóan jogsértő” (valójában a választási csaló, tömegbe lövető, magyarokat terrorizáló, köztörvényes cselekmények tömegét elkövető Gyurcsány-rezsim a kihívóan jogsértő - a szerk.), „változatlanul jogsértő cselekedetekre, erőszakos, alkotmányellenes, rasszista akciókra (hazugság: erőszakos, alkotmányellenes akciókat a faji alapon működő, cionista tolvajkormány valósít meg, a gumigolyóval történő sortűztől kezdve a magyar állampolgárok törvénytelen, politikai alapú zaklatásáig és megfigyeléséig, de nem hagyható említetlenül ama tény sem, hogy a magyargyűlölő, cionista politikai osztály fegyveres, főként izraeli érdekeltségű magánhadseregekett tart fent, amelyeket még ki is töm a magyar adófizetőktől ellopott hatalmas összegekkel, lásd In-kal például - a szerk.), közszereplők személyiségi jogainak megsértésére buzdít” (magyarok millióinak alapvető jogait a rezsim sérti meg nap mint nap, amikor a cigánybűnözést, rablást, betörést, magyarellenes fizikai terrort támogatja, a nemzeti vagyont kiárusítja, a lopott színesfémekkel való kereskedelmet eltűri vagy érintett benne, iskolákat, kórházakat számol fel vagy tönkretesz, ezermilliárdokat folyósít etnikai alapon cigánysegélyekre, az izraeli és amerikai gyarmatosítást minden eszközzel elősegíti, a magyar cégekkel szemben a multikat támogatja, a magyar honvédséget szétveri, illetve miniatűr Izraelt és az USA-t szolgáló zsoldoscsapattá zülleszti, az elcsatolt területeken élő magyarokat elárulja, a gyülekezési, sajtó- és szólásszabadságot korlátozza, és lapok betiltására törekszik, a magyarellenes, cionista-rasszista médiát anyagilag és erkölcsileg támogatja, a homoszexualitást és drogfogyasztást propagálja és anyagilag támogatja, a magyar családokat minden eszközzel bomlasztja stb. - a szerk.)
Gyuri merényletekről is hazudik
„Mint korábban, most is világossá akarom tenni: a Magyar Köztársaság más szerveivel együtt, velük karöltve az NBH továbbra is minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel határozottan fellép a kuruc.info ellen. Ez nemcsak joga, hanem a nemzetbiztonsági törvény értelmében feltétlen kötelessége is” – hazudta az alkotmánysértő miniszter. Hozzátette: „a gyűlöletet, a jogellenes cselekedeteket hirdetők nem takarózhatnak a sajtószabadsággal, mert ez a jog nem illeti meg azokat, akik megfélemlítő akciókat, sőt merényleteket is lehetségesnek tartanak, akik el akarják lehetetleníteni az állami szervek működését, továbbá napról napra megsértik a magyar állampolgárok alapvető személyiségi jogait”. (A valóság ennek szöges ellentéte, nem véletlen, hogy Szilvásy elvtárs egy fia bizonyítékkal nem szolgál, mivel ilyen nem létezik. Merényleteket, tömegbelövetést, fizikai terrort épp ő és bandája alkalmaz a nemzet ellen. Gyilkosságra, fizikai erőszakra, népirtásra a sajtóban is a balliberálisok hívtak fel nem egyszer, a Tilos Rádiótól a régi Magyar Hírlapon át a "Nácivadászokig" és Frei Tamásig, ahogy a vérrasszista vélemények is a magyarországi zsidó gyűlöletsajtóban és annak képviselőitől jellemzőek, elég Darányi András magyarokhoz címzett, "Kihaló faj vagytok" kijelentésére utalni. Az amerikaiak elég buták, miniszter elvtárs, de Kuruc.info-s terrorfenyegetést te is csak úgy tudsz nekik felmutatni, ha hamis fordításokkal házalsz az USA-ban. Ahol mellesleg a Kuruc.info-nál sokkal keményebb weblapok sokasága működik- a szerk.)
A miniszter kétséges állítása szerint a kuruc.info július 5-i leállítását „a hazai kormányzati szervek, az amerikai szervek, magyar és amerikai "demokratikus jogvédő" szervezetek együtt érték el, ami jelentős siker volt”, és a jövőben is fellépnek a honlap működtetése ellen. (Mi viszont úgy tudjuk, az akciót portálunk ellen magyarországi és amerikai zsidó szervezetek és politikusok hajtották végre fenyegetés eszközével, tehát az elejétől végéig törvénytelenül. A szeptemberben kezdődő San Francisco-i bírósági eljárásban, amelyet egy amerikai magyar hazafi kezdeményezett Drazséék ellen, mindez kiderülhet - a szerk.)
Ugyanezt ígérte csütörtökön Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter is a kormányszóvivői tájékoztatón. Draskovics Tibor is sikeresnek nevezte, hogy egy ideig nem üzemelhetett a kuruc.info honlap. A szélsőséges eszméket hirdető portál néhány napja újra elérhető. Az MTI úgy tudja, hogy a honlapot ismét egy amerikai szerverről, a New Jersey állambeli Cliftonból működtetik.
(Kuruc.info - MTI-s szutyok korrigálva)