Segítőpontokat alakított ki a Budapest Airport (BA) a járatkésések miatt a repülőtéren várakozó utasoknak - közölte a repteret üzemeltető társaság pénteken.
A tájékoztatásban felidézték, hogy az elmúlt napokban sok járatkéséssel és -törléssel kellett számolniuk a légi utasoknak Európa-szerte, így Budapesten is.
A BA hangsúlyozta: mindent megtesznek azért, hogy az utasokat ebben a nehéz helyzetben is támogassák, ezért két, BUD:carezone elnevezésű segítőpontot alakítottak ki a tranzitterületen, amelyet szükség esetén további egy egységgel bővítenek. Az érintett utasokat hangosbemondással vagy személyesen tájékoztatják arról, ha a segítőpontokat igénybe vehetik. A zónákban a járatkésés miatt várakozó utasoknak folyamatosan információt adnak, valamint szükség esetén szendvicset, vizet, a kisgyermekeseknek pedig pelenkát, bébiételt és törlőkendőt is biztosítanak.
A BA már eddig is 7500 palack vizet osztott ki a várakozóknak, és a készleteket folyamatosan töltik fel, hogy folyamatosan rendelkezésre álljon megfelelő mennyiségű palackozott víz - jelezték.
A vállalat emellett kényelmesebb, magastámlás székeket, fekvő-ülő ágyakat, telefontöltőket biztosít, továbbá korlátlan wi-fi hozzáférést tesz elérhetővé a repülőtér teljes területén. A helyszínen hamarosan QR-kód beolvasásával az utasok járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos hasznos információkat találnak és a gyakran felmerülő kérdésekre is választ kapnak telefonos elérhetőségeken. Emellett termináltérkép is segíti majd őket abban, hogy a számukra fontos szolgáltatásokat - például mosdókat, baba-mama szobákat, teraszokat, éttermeket - könnyebben megtalálják.
A segítőpontok a 2B Terminálon a B1-B2 beszállítókapuk előtt, illetve a 2A Terminálon az 1. utasmólón az A17 beszállítókapu előtt találhatóak. A BA azt javasolja az utasoknak: ha a légitársaság vagy a földi kiszolgáló vállalat tájékoztatta őket a járatuk késéséről vagy törléséről, és a repülőtér területét nem tudják vagy nem akarják elhagyni, akkor itt várakozzanak, ezzel biztosítva, hogy a járatukat érintő aktuális információkhoz a lehető leghamarabb hozzájussanak. A BUD:carezone-ban a repteret üzemeltető társaság ügyeletes terminál menedzserei, valamint terminálinformációs munkatársai folyamatosan segítik az utasokat.
A BA a jelenlegi helyzetben azt tanácsolja az utasoknak, hogy utazásuk szervezésekor a rugalmasan módosítható foglalásokat részesítsék előnyben, érkezzenek időben, legalább a járat indulása előtt 2,5 órával a repülőtérre, és folyamatosan figyeljék a légitársaságoktól kapott információkat, valamint a repülőtéren a földi kiszolgáló vállalat munkatársainak tájékoztatását. A kézipoggyászba minden olyan személyes dolgot, egészségügyi felszerelést, gyógyszert érdemes betenni, amire az utasnak szüksége van, illetve nélkülözhetetlen akár több órás repülőtéri tartózkodás esetén.
A vállalat felhívta a figyelmet: a késések minden légitársaság minden járatát érinthetik, és ez a tendencia akár a nyári utazási szezon végéig, vagyis szeptember 30-ig is elhúzódhat. Az eddigi tapasztalatok alapján a kora hajnali, reggeli és délelőtti járatok nagyobb biztonsággal indulnak el menetrend szerint, ezek esetében nincsenek, vagy csak minimálisak a késések. Általánosságban elmondható, hogy minél több fordulót teljesít egy járat, annál nagyobb eséllyel gyűjt késést a nap végére. Az időjárás azonban mindig kiszámíthatatlan tényező, így egy nagyobb vihar vagy zivatar a reggeli járatok esetében is okozhat késést.
A repülőtér-üzemeltető egyetért a Nemzetgazdasági Minisztériummal abban, hogy a jelenlegi helyzetben gyors lépésekre és minden szereplő együttműködésére szükség van annak érdekében, hogy a légiközlekedés szereplői a lehető legmagasabb minőségű szolgáltatást tudják nyújtani, ellenőrzött módon - fogalmazott közleményében a BA.
A járatkésések és járattörlések alkalmával a Budapest Airport a saját felelősségi körébe tartozó teendőket maximálisan ellátja. A vállalat jelezte ugyanakkor, hogy az utasok a légitársasággal állnak szerződésben, így az elsődleges tájékozódási pont a légitársaság, illetve a helyszínen az utasfelvételt és a be- és kiszállítást végző földi kiszolgáló vállalatok munkatársai.
(MTI)