Mi sem igazolja jobban a Bűnvadászok népszerűségét, mint az, hogy az elmúlt napokban a liberális közeg is foglalkozott a kezdeményezéssel. A társadalmi igény akkora, hogy „lejáratónak” szánt cikkével még a Telex is alaposan mellélőtt, jelezvén, hogy a Bűnvadászok egy nagyon is valós és aktuális problémával foglalkozik.
A 2024 novemberében a Hit Gyülekezetéből is eltanácsolt, szélsőséges módon cionista Pajor Tamást persze ez nem zavarta, ezért hegesztett egy TikTok-videót részben róluk – mármint a Bűnvadászokról – is. Szegényt nagyon megviselhette, hogy a „hitgyüli” nem kér már belőle, mert meglehetősen összefüggéstelenül beszél, miközben logikátlanul dobálja egymásra a neki nem tetsző közéleti elemeket, személyeket.
Zoom
Az állam csak addig fontos, amíg töketlen. Az erős állam "rossz". Persze nem Izraelben. Mert ott meg "jó" (fotó: Fekete Tímea/Index)
Ha a Hit Gyülekezetében való tagság nem is, egy valami azonban egészen biztosan állandó – Pajor végtelenül irritáló stílusa, no és persze az ún. „szélsőjobboldal” iránti ellenszenve. Mivel azonban a zsidó származására büszke zenész egy kitaposott sémát követ az alapvetően logikátlanul, kapkodva összedobott „kritikáját” illetően is, érdemes néhány dolgot ismét megemlíteni olvasóink számára.
1. Állami erőszak-monopólium és az adózás „szentsége”
Noha Pajor „mi hazánkos verőemberosztagok lakoltatnak ki jogcím nélküli tartózkodókat” alaphanggal kezdi videóját, még ő is kénytelen elismerni, hogy „nyilván csúnya dolog beköltözni olyan helyre, amely fölött valaki nem rendelkezik tulajdonjoggal”. Ám egész egyszerűen akkora benne az ellenszenv a Bűnvadászok működése és reprezentációja iránt, hogy Gestapót vizionálva lényegében bűnpártolást követ el az önkényes lakásfoglalók javára.
Korábban is említette már név szerint portálunkat, ezúton is így tett – szintén a videó elején. Az erőszak-monopóliumról, mint állami tényezőről beszél, majd jó rettegőhöz méltóan attól tart, hogy mindez kiszerveződik „Toroczkai Obergruppenführer és Novák kurucinfós Standartenführer fennhatósága alá”, így lehet, hogy ezentúl „majd nekik kell adóznunk” (utóbbi inkább kérdés volt a részéről, semmint kijelentés).
Ez, illetve a telexes agymenés is azt bizonyítja, lehet egy kezdeményezés akármennyire jó és hasznos, a liberálisok nem fogják sem elismerni, sem támogatni, ha ellentétesek kifacsart elveikkel.
Másodsorban pedig érdemes megjegyezni azt a szintén kifacsart rendszert, amely szerint az erőszak-monopóliumról és az adózásról vélekedni szoktak, mert ez már anno előjött a Magyar Gárda kapcsán is.
A lényege, hogy miközben gyakorta kritikusak az állammal, amikor nem az ő szájízük szerint történik valami, hirtelen megvédik azt, amikor „önbíráskodás” üti fel a fejét. Utóbbi persze pejoratív jelző, nevezzük inkább úgy, hogy ahol az állam nem tart rendet, oda szükségszerűen be fog nyomulni egy rendet igénylő erőtér már csak biztonság utáni ösztönös vágyból fakadóan is.
Az állam tehát addig „jó”, amíg nem tart rendet, meg amúgy is, oda adózunk, tehát joguk van töketlennek lenni. (Természetesen utóbbi érv is csak ilyenkor, no meg persze a korlátlan „szabadságjogok” esetén kerül említésre.)
Az állami monopólium/adózás érveket tehát nem Pajor találta fel, régi eszköztára már az olyanoknak, akik hozzá hasonlóan vannak bekötve.
2. A kereszténység kifacsarása, „kihagyhatatlan” történelmi példák
Mire szoktak még ilyenkor hivatkozni, persze kivétel nélkül olyanok, akiket viccesen fogalmazva „nem érint a dolog” ? Pontosan: a kereszténységre és a „szeretetre”, ami persze csak szerintük szeretet, a kereszténység valójában nem erről beszél.
Pajor itt azt említi meg, hogy a kereszténység arra tanít, hogy a „bűnt először saját magunkból igyekezzünk kiiktatni”. Logikus...tehát amíg ez meg nem történik, addig az élet más területén hagyjuk azt elburjánzani? Csak mert a kereszténység nem erre tanít.
Már csak azért sem, mert a bűn saját magunkból történő minél erősebb kigyomlálása igazából egy élethosszig tartó feladat és harc, magyarul, ha csak erre koncentrálnánk, közben összeomlana a világ a fejünk felett. Persze Pajor sem gondolja komolyan ezt, pusztán érvnek hozta a „keresztény kártyát”, no meg hát ezt a vallást ő úgyis a partvonalról nézi, ha értik, mire gondolok…
A történelmi példákból nem maradhatott ki a két világháború közötti Magyarország sem, de becsületére legyen mondva, hogy ebben legalább kiegyensúlyozott volt: hozott egy példát az államszocialista időszakból is.
@pajortamas A Mi hazánk új verőlegényei #pajortamas #mihazank #toroczkai #kilakoltatas ♬ original sound - Pajor Tamás
3. Militarizmus
A videó végén szót ejt még a Kárpátiáról is. Természetesen lerasszistázza a zenekart (amit egyébként nem tart tehetségtelennek), de igazából most nem is ez a lényeg, hanem a katonadalokról és a militarizmusról alkotott véleménye.
Tehát ha magyar vonatkozásba ültetjük, akkor ezek nem segítenek az „az embertárs egyetemes tiszteletén alapuló hazaszeretet” kimunkálására”, de emlékezzünk vissza, mi van akkor, ha nem Magyarországról beszélünk?
Ehhez sem kell segítségül hívnunk senki mást, mint magát Pajort 2024 novemberéből. Ekkor adta ominózus Partizán-interjúját, mely miatt összekülönbözött a Hit Gyülekezetének vezetésével.
Itt arról (is) beszélt, hogy nagyon szimpatikus neki Orbán Viktor Izrael-politikája, ezzel a véleménnyel pedig egyszerre akasztja ki a liberálisokat és "kurucinfós embertársait". Mármint melyik Izrael-politika szimpatikus neki? Az a kritika nélküli, ami legitimálja a terrorállam minden tettét, és amelyet Orbán is képvisel?
Csak mert ha valami, akkor Izrael biztosan nem az „embertárs iránti szeretetről”, a békéről, vagy az antimilitarizmusról szól, sokkal inkább az erőszakról és az önbíráskodásról.
Ezt hívják öngólnak, de persze látatlanban is tudom, mit mondana erre Pajor: „Izraelnek joga van megvédenie magát” – már álmunkból felkeltve is tudjuk.
Mindezektől függetlenül a Bűnvadászok hasít, de nem árt emlékeznünk, hogy kik azok, akiknek minden fontosabb annál, minthogy rend legyen az országban.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info