A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás - derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán közzétett elemzéséből.
Az Allianz Hungária kutatása szerint már a 18 és 69 év közötti magyar internetezők 8 százaléka használ ilyen kétkerekűt, miközben a fiatalok és a budapestiek körében ennél is népszerűbb ez a közlekedési forma. 2024. július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kötni azokra az eszközökre, amelyek tervezett végsebessége meghaladja a 25 kilométer per órát, a 25 kilogrammot elérő saját tömegű eszközök esetében pedig már azokra is, amelyek legalább 14 kilométer per órával képesek haladni - emlékeztet az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény.
Saját kárrendezési tapasztalatai alapján az Allianz Hungária arról írt, hogy a rolleres károk aránya továbbra is alacsony az összes káreseményen belül, ám a kategórián belül jól kivehető mintázatok azonosíthatók: a bejelentett esetek többsége Budapesthez köthető, és a károk döntő része parkoló autókban keletkezik.
A leggyakoribb hibának az elsőbbség meg nem adása számít a rolleres baleseteknél a biztosító adatai alapján, ezt követi az oldalirányú ütközés, valamint a rosszul leparkolt vagy feldőlő roller által okozott kár.
Az elemzés kiemeli: a károkozó az esetek mintegy ötödében ismeretlen marad, és a vizsgált károk 89 százalékát bérelt e-rollerekkel okozzák. A biztosító tapasztalatai szerint ráadásul a károkozók gyakran nincsenek tisztában a teendőikkel baleset esetén.
A felmérés több kockázatos szokást is azonosított, az alternatív közlekedési eszközöket használók 13 százaléka például alkoholfogyasztás után is használja a járművét, és ez az arány az elektromos rolleresek körében még magasabb.
Ráadásul jelentős részük fejvédő nélkül indul el, ami a traumatológiai esetekben is rendre megmutatkozik. Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint idén január 1-jétől május 22-ig 745 felnőtt és 449 gyermek sérült meg elektromos rolleres balesetben. Különösen a gyermekeknél nagy az emelkedés, mert a tavalyi év azonos időszakában náluk még 257 volt ez a szám (a felnőtteknél 603).
Bár az Allianzhoz bejelentett káresetek között a személyi sérüléssel járó esetek aránya alacsony, ezek következményei jellemzően jóval súlyosabbak, és a kártérítési igények akár tízmilliós nagyságrendet is elérhetnek. Eközben mintegy 95 százalékban járművekben keletkezik kár, ahol az egyes károk összege jellemzően néhány tízezer forinttól a több milliós nagyságrendig terjed.
Az elemzés üdvözli, hogy már a közeljövőben külön szabálycsomag érkezhet az elektromos rollerekre, akár a KRESZ beharangozott teljes reformja előtt. A balesetek számának csökkentéséhez és a biztonságosabb közlekedéshez egyértelműbb szabályokra van szükség - hangsúlyozza az Allianz Hungária.





