Letartóztatta a Szegedi Járásbíróság az ügyészség javaslatára egy közép-magyarországi kormányhivatal földhivatali ügyintézőjét, akit 48 rendbeli, kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával, valamint 54 rendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsít a hatóság - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
A megalapozott gyanú szerint a kormánytisztviselő több mint 7 éven keresztül jogosulatlanul, a szükséges okiratok és hatósági eljárás nélkül valótlan adatokat vitt fel, illetve törölt a közhiteles ingatlan-nyilvántartás térképi adatbázisában - tartalmazza a közlemény.
A gyanúsított ezzel rendszeres haszonszerzésre törekedett, az általa törvénysértően végzett adatmódosításokért cserébe az érintett ingatlanok érdekeltjeitől jogtalan előnyt fogadott el. A módosítások miatt az ingatlanok tulajdoni lapja és a térképi adatbázis között eltérés keletkezett - tették hozzá.
Azt írták, hogy a hivatali vesztegetés elfogadása bűntett súlyosabban minősülő esete és más bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban a nyomozó ügyészek három embert hallgattak ki gyanúsítottként, emellett a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség június 23-án több helyszínen, a kormánytisztviselőnél és további két, ingatlanközvetítőként dolgozó embernél kutatást hajtott végre, amelyek során elektronikai eszközöket, dokumentumokat, valamint készpénzt foglaltak le.
Az egyik ingatlanközvetítőt azért hallgatták ki, mert saját tulajdonú ingatlanja ügyében vesztegette meg a kormánytisztviselőt, míg a másik ingatlanközvetítő közreműködött abban, hogy a földhivatali ügyintéző egy harmadik személy érdekében pénzért önkényesen változtassa meg a nyilvántartást.
A gyanúsítottak nem tettek vallomást, és panasszal éltek a gyanúsítás ellen. A kormánytisztviselő fellebbezést jelentett be a letartóztatásáról meghozott döntés ellen, a másik két gyanúsított szabadlábon védekezik - olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.