A beadvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és a Medcenter Kft. közötti ügyben feltárt körülmények alapján készült.
Feljelentést tettem egészségügyi miniszterként – jelentette be Hegedűs Zsolt péntek este Facebook-oldalán. Az egészségügyi tárca vezetője leszögezte:
Az egészségügyben a közpénzek védelme, a betegek érdeke és az intézmények felelős működése nem lehet alku tárgya.
Mint írta: pénteken feljelentést tett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. „A beadvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és a Medcenter Kft. közötti ügyben feltárt körülmények alapján készült” – jelezte.
Álláspontom szerint az ügyben olyan döntések és mulasztások történhettek, amelyek a kórháznak jelentős vagyoni hátrányt okozhattak – közölte Hegedűs, aki hangsúlyozta azt is, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása a hatóságok és a bíróság feladata. „Nekem miniszterként az a kötelességem, hogy ha közpénzt, betegellátást vagy állami intézményt érintő súlyos visszásság gyanúja merül fel, akkor megtegyem a szükséges jogi lépéseket”, írta, majd aláhúzta: „Nem lesz következmények nélküli, ha bárki a közvagyonnal felelőtlenül bánik.”
(24)





