A "roma holokausztról" megemlékező elnöki beszéddel kezdődik az Országgyűlés plenáris ülése kedden - közölte a kérdésben kibontakozott vita rendezésére összehívott hétfői házbizottsági ülés után a parlament elnöki feladatait ellátó alelnöke az MTI-vel.
Zoom
Fotó: Fb
Hallerné Nagy Anikó azt mondta: a képviselőcsoportok vezetői konszenzussal jutottak erre a megoldásra. "A téma mélysége és komolysága megkívánja, hogy egységes megemlékezés legyen, és ne legyenek félreértések" - fogalmazott.
Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője kezdeményezte a testület összehívását, miután vita alakult ki a plenáris ülésen a Tisza egyik képviselője által elmondott napirend előtti felszólalással kapcsolatban. A képviselő a "roma holokauszt" áldozatai előtti tisztelgésként felállásra hívta fel az Országgyűlés tagjait.
A Mi Hazánk politikusa azt közölte, volt egy megállapodásuk, hogy képviselő nem kérhet ilyet felszólalás közben, ez házszabályellenes volt. Ha jelezték volna előre a szándékot, nem lett volna gond, de elegük van a szabálysértésekből - hangsúlyozta.
(MTI nyomán)