Ismét kötelező lesz a kamarai tagság az orvosoknak - jelentette be a kormányszóvivő csütörtökön Budapesten a kormányzati sajtótájékoztatón.
Köböl Anita emlékeztetett arra, hogy 2023-ban egy politikai konfliktus miatt az előző kormányzat gyakorlatilag ellehetetlenítette a Magyar Orvosi Kamara működését, a kormány most arról döntött, hogy visszaállítja a kamara jogosultságait.
Hozzátette, "a kamarai jogosultságok megnyirbálása" óta nem volt olyan érdekképviseleti fórum, ahol az orvosok megfogalmazhatták volna kifogásaikat és javaslataikat az ágazat működésével kapcsolatban, továbbá a testület elvesztette véleményezési jogát az egészségügyet érintő jogszabályok esetén.
A szóvivő elmondta, a jövőben csak az folytathat orvosi tevékenységet, aki tagja a Magyar Orvosi Kamarának; a kötelező tagság visszaállítása érinti a felsőfokú szakirányú szakképzéssel rendelkező egészségügyi dolgozókat is.
Hozzátette, a törvénymódosítás célja az is, hogy megerősítse a szakmai önkormányzatiságot, tovább javítsa a betegbiztonságot és a szakmai minőséget.
Jelezte, az ezzel kapcsolatos törvénytervezetet társadalmi egyeztetésre bocsájtja a kormány.
(MTI)





