Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
Magyar Péter a Facebook-oldalán szombaton közzétett bejegyzésben úgy fogalmazott: "Magyarország hálás a sikeres paksi védekezésben résztvevő munkásoknak és szakembereknek." Javasolja a kormánynak, hogy minden résztvevő kapjon kitüntetést és jutalmat az október 23-i nemzeti ünnepen - tette hozzá.
Magyar Péter miniszterelnök augusztus 29-én jelentette be, hogy két héttel a határidő előtt, 17 nap alatt 43 ezer köbméter kő felhasználásával elkészül az első ütem Paksnál: összeért a fenékküszöb a Duna teljes szélességében.
Szeptember 3-án közölte, a paksi atomerőműnél épített létesítmény a tervezett módon ellátja feladatát, a vízszint megfelelő a fenékküszöbnek köszönhetően, az erőmű teljes kapacitással, közel a névleges teljesítményéhez termeli az áramot. Jelezte: még körülbelül egy hónapot vesz igénybe további mintegy százezer köbméter kő bedolgozása a stabilizálás és a hosszú távú megoldás érdekében.
(MTI)





